Ajánló
Idén is mindenkit vár a húsvéti vásár Idén is mindenkit vár a húsvéti vásár
Nagyváradon, akárcsak az előző években, idén is úgy időzítették a húsvéti vásár időpontját, hogy az a katolikus, protestáns és ortodox keresztények számára is lehetőséget biztosítson az ünnepre való felkészülésre. Újdonság viszont, hogy az április 19 és 29. között megrendezésre kerülő eseménysorozat az eddig megszokott helyszínről, a Szent László térről átköltözik a várudvarba.
Közélet
A Bihar megyei Tanács székhelye lesz a visszaállamosított Pénzügyi palota A Bihar megyei Tanács székhelye lesz a visszaállamosított Pénzügyi palota
Végre megoldódni látszik a nagyváradi volt Pénzügyi palota szomorú sorsa, nem került ugyan vissza jogos tulajdonosához, de legalább elkezdődhet a felújítása, ami több mint tíz éve várat magára. A Bihar megyei Tanács legutóbbi ülésén ugyanis egyhangú szavazással úgy döntött, hogy felújítja az épületet, és a továbbiakban saját székhelyeként hasznosítja. Az eklektikus stílusú palotát 1900-ban, ifj. Rimanóczy Kálmán saját tervei alapján, egy év alatt építette fel.
Közélet
Nobel-díjas tudós, Ariel Warshel, a kémia és a biokémia professzora Debrecenben Nobel-díjas tudós, Ariel Warshel, a kémia és a biokémia professzora Debrecenben
Nobel-díjas tudós kapta a Debreceni Egyetem (DE) University of Debrecen Science Impact Award díját: Ariel Warshel, a kémia és a biokémia professzora pénteken, a DE ünnepi szenátusi ülésén vette át a díjat Szilvássy Zoltán rektortól. Ariel Warshel, itt tartózkodása alatt a debreceni zsidó negyedbe is ellátogatott.
Közélet
A Föld órája Nagyváradon és Debrecenben - Kapcsolj le Te is! A Föld órája Nagyváradon és Debrecenben - Kapcsolj le Te is!
A Föld óráján, minden év márciusának utolsó szombatján este, világszerte lekapcsolják egy órára a nélkülözhető világítást, és áramtalanítják az elektromos készülékeket. A Földnek szentelt 60 perc célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás hatásaira, a globális felmelegedés elleni összefogásra és a Föld védelmére. Debrecen a Református Nagytemplom fényeinek, Nagyvárad a közvilágítás lekapcsolásával csatlakozik a kezdeményezéshez.
A nap képe
Az Irodalom Éjszakája ébren tartotta Debrecent Az Irodalom Éjszakája ébren tartotta Debrecent
Tizenöt percben egy egész előadás - így foglalhatnánk össze azt az élményt, amellyel Wessely Zsófia és Mészáros Tibor színművészek ajándékozták meg mindazokat, akik csütörtök este, az Irodalom Éjszakája 23 helyszíne közül a Grand Hotel Aranybikába is betértek. Az irodalmi happening Romániának helyet adó állomásán a Csokonai Színház két művésze, Lucian Dan Teodorovici Rágógumi című novelláját olvasta fel.