Közélet
Új imázsfilm készült Romániáról, Nagyvárad is benne van
Új videoklippel népszerűsíti Románia idegenforgalmi nevezetességeit a turisztikai minisztérium. A kisfilm a romániai látogatást tervező potenciális vendégek számára mutatja be, milyen látványosságokat és élményeket kínál az év 365 napjára az ország. A klipben megjelenik többek között a Nagyváradi Vár, a város Körös-parti látképe, de a Római Katolikus Bazilika is. (VIDEÓVAL)
Kultúra
Megnyílt a 28. Debreceni Tavaszi Tárlat
Hatvanhat alkotó 88 műve látható az idei esztendőben a festészetet középpontba állító 28. Debreceni Tavaszi Tárlaton, amelynek megnyitójára vasárnap került sor a Kölcsey Központban. A Tavaszi Tárlat a képzőművészetet hivatásszerűen művelő alkotók fóruma, így alapvetően meghívásos: a hajdú-bihari, debreceni műteremmel rendelkező, vagy elszármazott alkotók műveit mutatja be.
Közélet
A negyedszázada alakult Reform Tömörülésre emlékeztek Nagyváradon
Alapításának 25. évfordulója kapcsán, március 16-án, szombaton, Nagyváradon tartotta találkozóját a Reform Tömörülés néven ismertté vált, egykor 150 fős RMDSZ-platform mintegy 60 tagja. Az RMDSZ egykori nemzeti autonomista erőinek csoportosulása 1993-tól 2003-ig működött. Megszűnése után Erdélyi Magyar Néppárt néven folytatta tevékenységét.
A nap képe
Az én világom
Az én világom címmel nyílt meg ezen a hétvégén Nagyváradon Varga Erzsébet egyéni fotókiállítása. Az Euro Foto Art Egyesület tagja Nagyváradon született, itt él, és mint mondja, szerelmese ennek a városnak. A várban megtekinthető tárlaton az alkotó 45 színes és fekete-fehér képe látható.
Értéktár
A Cívis Értéktárban leltároztunk dr. Mazsu Jánossal
"Tudás és hit, értékőrzés és megújulás" ? ez a jelmondata a Debreceni Értéktár Bizottságnak, amelynek határokon is átnyúló tevékenységéről, gyűjteménybe vett értékeiről dr. Mazsu János, a Bizottság elnöke beszélt hírportálunknak.