Kék hírek
Nyomtatóval készült vezetői engedéllyel akart a határon átmenni Nyomtatóval készült vezetői engedéllyel akart a határon átmenni
Az egyenruhások a 28 éves, román állampolgárságú férfit előállították a Biharkeresztesi Rendőrőrsre, és vele szemben közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
Kultúra
Pályázatot írtak ki a 2018-as dráMÁzat nyertes művének megrendezésére Pályázatot írtak ki a 2018-as dráMÁzat nyertes művének megrendezésére
A nagyváradi Szigligeti Színház a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal közösen hirdette meg  dráMÁzat IV. elnevezésű drámapályázatát. A pályázat Debüt kategóriájában O. Horváth Sára: Gyerekjáték című műve lett az első helyezett. A nagyváradi Szigligeti Színház pályázatot ír ki a nyertes pályamű megrendezésére. A pályázaton a Kárpát-medencei művészeti egyetemek jelenlegi, és az utóbbi öt évben végzett magyar anyanyelvű színházrendező szakos hallgatói vehetnek részt.
Ajánló
Kokárdás Napok kezdődnek Debrecenben Kokárdás Napok kezdődnek Debrecenben
Különleges március 15-re készül Debrecen. Idén ünnepli ugyanis a százhetvenedik évfordulóját annak, hogy 1849-ben fél éven át a cívisváros volt a nemzet fővárosa. Debrecennek nemzetünk életében betöltött történelmi jelentősége előtt is tisztelegve, március 13 és 20. között, Kokárdás Napok címmel, ünnepi programsorozat veszi kezdetét a városban. Minderről történelmi jelentőségű helyszínen, a Református Kollégium imatermében számoltak be a programsorozat szervezői. Ott, ahol a magyar országgyűlés képviselőháza tartotta üléseit 1849. január 9-től 1849. május 31-ig.
Gazdaság
Elkezdődhet a debreceni BMW-gyár infrastruktúrájának kialakítása Elkezdődhet a debreceni BMW-gyár infrastruktúrájának kialakítása
Elkezdődhet a debreceni észak-nyugati gazdasági övezet infrastruktúrájának kialakítása, miután eredményes volt az erre kiírt közbeszerzési eljárás. Itt építi fel új európai gyárát a BMW Group. A beruházás eredményeként évente 150 ezer járművet gyártanak majd Debrecenben és ezer munkahelyet hoznak létre.
Hasznos
Meghosszabbították Romániában az egységes adóbevallás benyújtásának határidejét Meghosszabbították Romániában az egységes adóbevallás benyújtásának határidejét
A román kormány ma jóváhagyta a magánszemélyek jövedelemadójáról és társadalombiztosítási hozzájárulásáról szóló egységes nyilatkozat `lead`ási határidejének július 31-ig való meghosszabbítását, ezzel az érintett magánszemélyek csaknem 4 és fél hónap haladékot kaptak.