Közélet
A lakosság részvételével döntenek tíz beruházási projekt megvalósításáról A lakosság részvételével döntenek tíz beruházási projekt megvalósításáról
Második szakaszába lépett a nagyváradi polgármesteri hivatal kezdeményezése, melynek keretében a város lakói dönthetik el, hogy melyik projekt valósuljon meg a 200 ezer eurós értékhatárig terjedő beruházási tervek közül. A nagyváradi magyar politikai szervezetek az általuk javasolt projektek megszavazására buzdítják a nagyváradiakat.
Közélet
Bocskai-zarándoklat, 2019: a delegáció a tervek szerint szombaton délben érkezik Nagyváradra Bocskai-zarándoklat, 2019: a delegáció a tervek szerint szombaton délben érkezik Nagyváradra
Tizenharmadik alkalommal szervezik meg a magyarországi hajdúvárosok a Bocskai-zarándoklatot, amely a hajdú múlt ápolása és őrzése mellett a határok fölötti magyar nemzeti egységet is hivatott szolgálni és demonstrálni. A zarándokok a tervek szerint Erdélyből hazafelé tartva, szombaton délben érkeznek Nagyváradra, ahol Bocskai István egykor várkapitány volt, és ahol 2009-ben felavatták emléktábláját a most a Partiumi Keresztény Egyetemnek otthont adó református püspöki palota belső udvarán található partiumi panteonban.
Hasznos
Debrecenben egészségtelen a levegő minősége Debrecenben egészségtelen a levegő minősége
Jelentősen romlott a levegőminőség a magas szállópor-koncentráció miatt több településen - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A Nemzeti Népegészségügyi Központ azt javasolja, hogy az emberek lehetőleg minél kevesebb időt töltsenek a szabadban, kerüljék a helytelen fűtési módok alkalmazását és részesítsék előnyben a tömegközlekedést. A veszélyes és egészségtelen minősítést kapott területeken  nem javasolják a kerékpározást sem. 
Közélet
Nagyváradon még nem zárult le a zászlóégetési kísérlet ügye, már kezdődik a feszültség a helységnévtábla rongálása miatt Nagyváradon még nem zárult le a zászlóégetési kísérlet ügye, már kezdődik a feszültség a helységnévtábla rongálása miatt
A nagyváradi rendőrség állítólag azonosította azt a személyt, aki december 30-án megpróbálta felgyújtani a Bihar megyei RMDSZ nagyváradi székházára kitűzött magyar nemzetiszínű lobogót. Még le sem zárta az ügyet, de máris elkezdheti a kétnyelvű helységnévtábla magyar feliratát tegnap lefestő provokátorok kézre kerítését. FRISSÍTETT: kártérítést követel a Néppárt a beazonosított elkövetőtől.
Közélet
Megújul Nagyvárad szecessziós stílusú gyöngyszeme, az Ullmann palota Megújul Nagyvárad szecessziós stílusú gyöngyszeme, az Ullmann palota
A nagyváradi önkormányzat által 2016-ban létrehozott ingatlan-felújítási program keretében, a közeljövőben megkezdődhet az 1913-ban épült egykori Ullmann palota rehabilitációja.