Őszi hagyományok és ízek a nagyváradi várban. Hétvégén tartják a betakarítás ünnepét

Az ősz gazdag ízeivel és népi hagyományainak felelevenítésével várja a helyieket és a városba látogató turistákat az idei Betakarítás ünnepe Nagyváradon. A hétvégi háromnapos eseményen negyvenhárom Bihar megyei termelő és terményfeldolgozó várja  a vásárlókat, ugyanakkor gyerekprogramok, folklórműsorok, kiállítás is várja az érdeklődőket a várba.

A Romániai Püspöki Konferencián a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota helyzetét is megtárgyalták

Az alkotmány módosítására kiírt népszavazás, a nagyváradi görögkatolikus püspöki palotát pusztító tűzvész, a fiatalok és a nevelés is szerepelt a Romániai Püspöki Konferencia őszi ülésén részt vett római- és görögkatolikus püspökök által feldolgozott témák között. A szeptember 18-20. között, a csíksomlyói Jakab Antal Házban zajló esemény házigazdája ez alkalommal a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség volt.

Ösztöndíj pályázatot hirdet az Érmelléki Gazdák Egyesülete a Debreceni Egyetem Váradra kihelyezett szakának hallgatói számára

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete a budapesti Agrárminisztériummal kötött megállapodása alapján a 2018-19-es tanévben a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Partiumi Keresztény Egyetemre kihelyezett mezőgazdasági mérnök szak másod- és harmadéves hallgatói számára ösztöndíj pályázatot hirdet. A felhívásra szeptember 30-ig várják a jelentkezéseket.

A nagyváradi zsidóságot bemutató fotótárlat nyílik hamarosan

Huszonhárom fotós száztizenhat fekete-fehér és színes fotóiból válogatták ki azt az ötvenet, amelyek a nagyváradi zsidóságot bemutató fotótárlaton és egy nyomtatott katalógusban is megjelennek majd. Az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület a Nagyváradi Zsidó Hitközséggel és a Bihar megyei Műemlékvédő Alapítvánnyal együttműködésben augusztusban hirdette meg a fotópályázatot, melyen Szaúd-arábiai, romániai és magyarországi fotósok vettek részt munkáikkal. (GALÉRIA)