Őszi órarend szerint látogatható a Református Nagytemplom

Akik jártak már Debrecenben, bizonyára megcsodálták a Kossuth téren álló Református Nagytemplomot. De vajon belülről megcsodálták már a templomteret? A panorámajárdáról vagy a nyugati torony tetejéből szemlélték már a belvárost? Szeptembertől módosul a Nagytemplom látogatási rendje: az őszi időszakban hétköznap 9-től 16 óráig várják az érdeklődőket. Mutatjuk, mennyibe kerül a belépőjegy, milyen kiállítások, látnivalók várják az érdeklődőket, és milyen túraútvonalak közül lehet választani.

TIFF Nagyvárad: cine-koncertek, különleges programok a Cion Zsinagógában

Különleges programjaihoz különleges helyszínt választott az idén először Nagyváradon is megálló TIFF karaván. Románia legnagyobb filmfesztiválja szeptember 7. és 9. között a Cion Neológ Zsinanógába is várja a filmrajongókat. A vetített filmek között van a margittai születésű Bereczki Csaba Soul Exodus című alkotása is, amelyet részben Nagyváradon forgattak.

Máriaradnára és Szentjobbra zarándokolnak a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye papjai és hívei

?Az évszázadok folyamán népünk és egyházmegyénk számtalanszor megtapasztalhatta a Magyarok Nagyasszonyának oltalmát, aki minden időben felkarolta ügyünket és hűségesnek bizonyult az őt szerető hívekhez. (?) A fentieket szem előtt tartva ebben az évben is nagy szeretettel hívok és várok mindenkit a hagyományos Mária-zarándoklatokra, amelyek talán jobban, mint máskor, nagy lehetőséget nyújtanak a hitbéli megerősödésre, a lelki feltöltődésre, az Istennel és egymással való kiengesztelődésre? ? olvasható Böcskei László megyéspüspök buzdító levelében.

Mától lehet bérleteket venni a jégkorong meccsekre

Hétfőn 15 órától lehet bérleteket vásárolni a DEAC felnőtt hokicsapatának 2018/2019-es hazai találkozóira. Érdemes egész éves belépőt váltani, hiszen a felnőttek mindössze 18.000-, míg a diákok és a nyugdíjasok 7500- forintért szurkolhatnak a teljes szezon összes hazai derbijén. Ám további kedvezményeket is kínál az új bérletkonstrukció. Íme, a részletek.

A Nagy piknik ? A szabadban töltik a váradiak a hétvégét

Az idei Pig Picnic helyszíne a December 1 park, ahol a fák árnyékába kihelyezett függőágyakban, székeken, napozóágyakon pihenhetnek a város polgárai. A piknik elképzelhetetlen finom ételek nélkül, ezért számos mozgó büfé állította fel kocsiját a Szakszervezetek Művelődési Háza előtti téren. Ezen kívül kézműves termékek vására, kreatív műhelyek és koncertek is várják az érdeklődőket.