Jön az 5 és feledik Magyar Filmszüret
5 és feledik Magyar Filmszüret lesz február 12. és március 10. között a debreceni Apolló mozi közösségi oldalán.
5 és feledik Magyar Filmszüret lesz február 12. és március 10. között a debreceni Apolló mozi közösségi oldalán.
A Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettese, Lakner Lajos : ?Nézz ránk, Ady Endre” című kötete Trianon és Debrecen kapcsolatát dolgozza fel.
Petőfi Sándor halhatatlan művéből, a János vitéz című, világhírű epikus költeményből készülő előadással ünnepli a magyar kultúra napját a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese. A táncszínházi adaptációt Györfi Csaba rendezi, a bemutatóra pedig ? a járványhelyzet alakulásának függvényében ? a tervek szerint január 21-én kerül sor.
L. Ritók Nóra és tanítványai kiállítását a Kölcsey Központ Bényi Árpád-termében szerették volna bemutatni a nagyközönség számára, azonban a járványhelyzet miatt erre most nincs lehetőség. A rendkívüli helyzetre való tekintettel az alkotások január 8. és […]
December 28-a óta ismét fogadhat közönséget a Nagyváradi Állami Filharmónia, igaz, csak koncertterme kapacitásának 30 százalékáig. A zenekar, mint az elmúlt esztendőben mindig, most is gyorsan reagált a koronavírus-járvány okozta változásokra, és első hetére két Rendkívüli újévi koncertet hirdetett. Mivel a január 6-ra és 7-re meghirdetett újévi koncertekre, röpke két óra alatt minden jegy elkelt, a filharmónia bejelentette, hogy pénteken, január 8-án, 19 órától megismétlik hangversenyüket.
A Carol Pop de Szathmári ? Szathmári Pap Károly, romániai magyar fotográfusról elnevezett nemzetközi fotófesztivál keretén belül, idén is megrendezik Nagyváradon az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület tagjainak éves tárlatát. A kiállításon, mely a tagok előző évi legsikeresebb alkotásait vonultatja fel, ezúttal 58 alkotó összesen 106 fotográfiáját láthatjuk majd. (GALÉRIA)
A Kodály Filharmónia Debrecen 2021. január 1-jén mutatja be ÚJÉVI KONCERT ? DEBRECENBŐL című koncertfilmjét. A premier időpontja: január 1. (péntek), 16:00 óra. Az online közvetítés megtekinthető a Papageno és a DEkulT Facebook-oldalán, valamint a Debrecen Televízió adásában.
A Vojtina Bábszínház, amely idén ünnepli 45. évadját, több különleges programmal is szórakoztatni kívánja a közönségét a pandémiás időszak alatt is. December utolsó hetében a közönség közösen emlékezhet a bábszínházzal az elmúlt 45 évre, miközben minden vasárnap ingyenesen vetíti előadásait az intézmény. Ebbe a sorba illeszkedik be január 3., amely történelmi pillanat lesz az intézmény életében, hiszen most először fordul elő, hogy a Vojtina Bábszínház online bemutatót tart a közönségnek.
A Bihar Megyei Prefektúra december 28-ai tájékoztatása alapján Nagyváradon 3 ezrelék alá esett a fertőzöttségi ráta. Ennek értelmében, a Szigligeti Színház is újranyithatja kapuit. A találkozást fergeteges óévbúcsúztató előadássorozattal ünnepli a teátrum.
A nyári Virtuális királyi hét sikerén felbuzdulva újabb rövidfilmsorozattal rukkol elő a nagyváradi Szent László Napokat is szervező Szent László Egyesület. Az újabb nyolc kisfilm szintén Nagyvárad kevésbé ismert titkaiba nyújt betekintést.
Jövőre már a debreceni reptéren is szerveznek reptéri élménytúrákat, a programok a tervek szerint az év minden hétvégéjén indulnak majd.
Az Imágó után ismét a Csokonai Színházban rendez Pass Andrea. A drámaíró új darabja, a Finálé iskolában megtörtént, ugyanakkor minden zárt közösséget érint(het)ő problémát feszeget.