Élőben és online ? Biztonságosan szórakozhatunk a Debreceni Őszi Fesztivál programjain

A november 3-i kormányrendelet a Debreceni Őszi Fesztivál programjait is érinti. Bár két szabadtéri program elmarad, a tervezett előadásokat megtartják, új ültetési rendben, figyelve arra, hogy a nézők között megfelelő távolságot tartsanak. Az új ültetési rend mellett a szervezők lehetőséget biztosítanak arra is, hogy azok se maradjanak le a programokról, akik inkább otthonuk biztonságából szeretnének részesei lenni az előadásoknak.

Megtalálnak a különös női sorsok – Varga Klári önálló estjei a Csokonaiban

Edith Piafként és Karády Katalinként lép színpadra a héten Varga Klári a Párizs hídjai és a Hamvadó cigarettavég című önálló estjein november 6-án és 7-én a DMK Pódiumtermében. A Magyarországi Szerb Színház vendégjátékai szinte levehetetlenek a Csokonai Színház repertoárjából, az előbbit tíz, az utóbbit öt éve játssza Varga Klári és Rusz Milán.

Csodás Debrecen – Elkészült a várost bemutató kisfilm

A Magyar Turisztikai Ügynökség két éve indította azóta is folyamatosan bővülő videótárát azzal a céllal, hogy bemutassa Magyarország különböző tájegységeinek szépségét, és felkeltse az itthoni és a külföldről érkező turisták érdeklődését Magyarország, így Debrecen értékei iránt is. A forgatócsoport nyár végén járt a cívisvárosban, az elkészült alkotást most mi is megmutatjuk.

Folytatódik a Debreceni Ősz ingyenes programsorozata a Dósa nádor téren

A Halloween az utóbbi években Magyarországon is egyre népszerűbb ünnep, viszont az eredetét kevesen ismerik. Ezért most szombaton nem csak remekül szórakozhatnak a Dósa nádor térre kilátogató családok, hanem megismerkedhetnek az ünnep kelta hagyományaival, többek között az ősi kelta jóslási technikákkal és meghallgathatják Fukar Jack történetét is. A sötétséget a Lángoló Csigák démonjai segítenek elűzni, illetve kelta körtáncot is lehet járni a saját magunk által készített maszkban!

Forradalmi dzsessz: 1956-os megemlékezés a Bágyi Balázs New Quartetttel Váradon

A hagyományostól eltérő módon emlékezik idén a nagyváradi Szent László Napokat is szervező Szent László Egyesület az 1956. októberi forradalmi eseményekre: azt a magyar dzsesszt idézzük fel a Bágyi Balázs New Quartetttel egy koncert erejéig, amelyet az amerikai rádiósok játszottak be a magyar forradalom idején az ottani rádiókban, mintegy szolidaritást vállalva a magyar forradalommal. Revolutionary jazzként emlegették, később pedig a magyar zeneszerzők 1956-os darabjaiból lemezt is adtak ki.

Ismét nagyvásár lesz a váradi Szent László téren

Október 17-én és 18-án az Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE) ismét megszervezi az Érmellék Ízei és Termékei nevet viselő kirakodó vásárt, amelynek ezúttal is a házi termékek adják tradicionális jellegét. Az őszi termékfelhozatalra a nagyváradi Szent László téren kerül sor, szombaton és vasárnap 10?19 óra között. A vásáron immár a hagyományoknak megfelelően kézműves termékekkel, házi készítésű élelmiszerekkel, zamatokkal, ízekkel találkozhatnak a hiteles natúr áruk kedvelői.

Koncertélmény a fotelből

A Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus Debrecen 2020-21-es évadának több koncertjét is élvezhetik a világ bármely pontjáról a hallgatók: hat olyan hangverseny lesz, mely élőben követhető 1000 forintos online jegy megvásárlásával. Első alkalommal már október 13-án.