Debrecen és Nagyvárad önkormányzata kölcsönösen népszerűsítené a két város eseményeit, turisztikai ajánlatait

Széles Diana alpolgármester vezetésével Nagyváradon tárgyalt Debrecen város önkormányzatának küldöttsége. A nagyváradi városházán Florin Birta polgármester és a Visit Oradea vezérigazgatója, Alexandru Chira fogadta a debreceni vendégeket.  A találkozón a két város együttműködésének fejlesztéséről,  turisztikai ajánlatainak kölcsönös népszerűsítéséről tárgyaltak.

Bővítik az utasterminált és korszerű biztonsági rendszerekkel látják el a nagyváradi repülőteret

A Bihar Megyei Tanács, november 15-i rendes ülésén jóváhagyta a nagyváradi repülőtér utastermináljának bővítésére és hatékonyságának növelésére vonatkozó műszaki-gazdasági mutatókat. A projekt keretében az új utasterminált a jelenlegi 2.925 négyzetméterről közel 12.500 négyzetméterre bővítik.  Ugyanakkor jóváhagyták azt az európai alapokból finanszírozott projektet is, amelynek keretében a légikikötő biztonsági ellenőrző berendezésekkel és rendszerekkel szerelik fel. 

Borbély Szilárdról, a kortárs irodalom legsikeresebb debreceni szerzőjéről tart előadást az Alföld szerkesztője

Folytatódik az Újvárad folyóirat Kortárs klasszikusaink elnevezésű előadássorozata, november 16-án, szerdán 18 órától a Léda-házban Lapis József kritikus, irodalomtörténész, a Prae és az Alföld folyóiratok szerkesztője értekezik Borbély Szilárd életéről és munkásságáról.

A Hortobágyon készült fotókból nyílt kiállítás Nagyváradon

Ünnep a Hortobágyon címmel nyílt kiállítás az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület szervezésében november 11-én, a nagyváradi vár Vilidár István Galériájában. A tárlaton Csíki János fotográfus (hírportálunk külső munkatársa) alkotásai tekinthetők meg, aki az október 22-i, Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnep és Kézműves Vásár pillanatait örökítette meg.

Hozzányúlni szabad! – A nagyváradiakat is várja a Déri Múzeum új, Petőfiről szóló múzeumpedagógiai tárlata

A tárlat egy pedagógiai szempontú válogatás Petőfi Sándor életének debreceni vonatkozásaiból. Egy-egy kiemelt műtárgy, történet és helyszín révén jeleníti meg a színészt, a költőt és a katonát. A kiállítás játékos tudásszerzésre invitál, melynek során kinyomozhatjuk, hogy a három metszet mely debreceni helyszínekhez köthető. 

Új bemutatókkal várja közönségét a debreceni és a nagyváradi bábtársulat is

Bemutatóra készül a Szigligeti Színház Lilliput Társulata! November 12-én, szombaton, 17:00 órától, az Árkádia Színházban láthatja a közönség először a Holle anyó című előadást. A Daróczi István rendezésében színpadra állított mesét Pozsgai Zsolt írta a Grimm testvérek története alapján. Debrecenben az Állatbarátságok című kamaratermi előadás először november 13-ától, vasárnap 10.00 órától látható a Vojtina Bábszínház Játszószínházában. Előadásukban állatmesékből fűznek élményképeket, melyeket a humor, a pajkosság, az izgalom tart össze.

Megtartották a Billie Jean King Kupa hivatalos nyitórendezvényét Nagyváradon ? Élőben közvetítették a sorsolást

A nagyváradi polgármesteri hivatal közösségi oldalán élőben közvetítette a Billie Jean King Kupa hivatalos, angol és román nyelven zajló nyitórendezvényét, melyen az is kiderült, kik lépnek pályára a körösparti városban rendezett rájátszás párharc során, melynek tétje a jövő évi BJK-kupa döntőjének selejtezője.