Nagyvárad idén sem feledkezett meg hőseiről

A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének és az RMDSZ Bihar megyei szervezetének szervezésében, megemlékezésre és koszorúzásra kerül sor a Szent László templom falán elhelyezett emléktáblánál, amely annak a tizenkét mártírnak az emlékét örökíti meg, akik 1944 őszén életüket áldozták a Körös-híd felrobbantásának megakadályozásáért. (GALÉRIA)

Megemlékezés Klebelsberg Kunó szobránál

Gróf Klebelsberg Kunó halálának évfordulóján koszorúzással emlékezett a Debreceni Egyetem a Főépület előtt álló szobornál az egykori vallás- és közoktatásügyi miniszterre. A keddi ünnepségen az intézmény, a fegyveres testületek mellett helyi és országos szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait.

Nyílt nap a Nagyváradi Római Katolikus Székesegyház orgonájánál

Október 13-án, csütörtökön, 15 és 17 óra között szeretettel várják a nagyváradi székesegyházba mindazokat, akik egész közelről szeretnének megismerkedni a hangszerek királynőjével. Az orgona mindössze sípokból áll: az orgona működését biztosító, több ezer alkatrész és alkotóelem joggal számíthat érdeklődésre, annál is inkább, mert egy emberöltőben talán csak egyszer adódik alkalom betekintést nyerni egy ilyen összetett hangszer építésébe és működésébe. A nyílt nap alkalmával szeretettel várják mindazokat, akik élni szeretnének ezzel az igen ritka és életre szóló élményt nyújtó lehetőséggel! Az eseményen való részvétel ingyenes.

Mozitörténeti kiállítás nyílt Debrecenben

A tárlat ?kurátora? Kovács Mihály, aki 38 éve mozigépész Debrecenben, jelenleg is az Apolló moziban dolgozik, hosszú pályafutása alatt pedig mozis relikviák sokaságát gyűjtötte össze. Archív fotók, műsorplakátok, vetítőgépek, gépházi-és büfékellékek, mozijegyek, korabeli könyvek, újságok és rengeteg izgalmas tárgy várja az érdeklődőket.

Kezdődik a Filmtettfeszt Nagyváradon

19 település, 26 helyszín, 10 új nagyjátékfilm, 4 klasszikus remekmű, 3 egészestés dokumentumfilm, válogatott rövidfilmek két csokorban, plusz a Filmgalopp 10 erdélyi versenyfilmje, és egy 22-es, ami az idei kiadás száma: így néz ki számokban a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle.

Elsőként Debrecenben mutatták be a Nagysándor József honvédtábornokról szóló könyvet

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vérbe fojtásának és a 13 aradi vértanú kivégzésének gyásznapjára emlékezve mutatták be kedd délután Fleisz János nagyváradi történész Nagysándor József tábornok, ?A magyar függetlenségi gondolat egyik legkövetkezetesebb híve? című, frissen megjelent könyvét, a Partium Házban, a szerző jelenlétében.