Nagyváradon is megemlékezést szerveztek a nemzeti összetartozás jegyében

A trianoni diktátum 98. évfordulójához kapcsolódva, a nemzeti összetartozás jegyében szervezett megemlékezést Nagyváradon, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Egyesület, a Partiumi Keresztény Egyetem székházának dísztermében kedden délután. Háború Erdélyért 1916-1917 címmel. dr. Ligeti Dávid történész, a Veritas Történetkutató Intézet munkatársa tartott előadást.

Tompa Andrea lesz a díszvendége a debreceni Ünnepi Könyvhétnek

A Csapó utcai sétálóövezet szabad terén kialakított ?Könyvutcában”, valamint Debrecen szellembarát szegleteiben, június 6. és 10. között, a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok  alkalmából újra egymásra találhat az irodalom és közönsége. A különböző pódumbeszélgetéseken, könyvbemutatókon, dedikálásokon, az olvasók személyesen is találkozhatnak kedvenc költőikkel, íróikkal. A rendezvény díszvendége Tompa Andrea, akinek legutóbbi regénye (Omerta-Hallgatások könyve) ihlette a rendezvény idei szlogenjét is.  Lehet jönni nézelődni, a könyvekbe belelapozni, olvasni, meghallani és meghallgatni azokat, akik helyettünk és értünk is szólnak!

Gondot okoznak Debrecenben a dolmányos varjak, állományszabályozásra lehet szükség

Másfélszeresére nőtt a Debrecenben fészkelő dolmányos varjak száma az elmúlt öt év alatt. Az urbanizálódott madárfaj egyre több problémát okoz a városban. A költési időszakban, a fiókáikat védelmező madarak több esetben nemcsak házi kedvencekre, hanem óvódásokra és járókelőkre is lecsaptak. A Nagyerdei Stadion tetőszerkezetét borító fóliaburkolatot is rendszeresen megbontják, illetve jelentős mennyiségű takarmányt dézsmálnak meg a Nagyerdei Kultúrpark állatai elől.

A szecesszió világnapját ünnepeljük Nagyváradon is

Nagyvárad a projektgazdája A szecessziós örökség védelme és népszerűsítése a Duna-menti régióban elnevezésű projektnek. A projekt során kiemelt figyelemben részesül a magyar kezdeményezésű szecesszió világnapja is, melyet június 9-én és 10-én Nagyváradon is megtartanak.  A Duna Transznacionális Együttműködési program által támogatott kétnapos rendezvényen magyar és román nyelvű vezetett városi sétákkal, kiállítással, koncerttel és fényvetítéssel várják a hazai és külföldi érdeklődőket.

Nagyváradi előadás a debreceni Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválon

Debrecen immár nyolcadszor lesz házigazdája a június 8-10 között megrendezésre kerülő Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválnak. A fesztiválra, a hazaiak mellett, mindig meghívják az adott évben legjobb határon túli magyar gyermekszínjátszó csoportokat is: ebben az esztendőben 25 magyarországi mellett 6 határon túli csoport képviseli Erdély, Felvidék, Muravidék, Vajdaság gyermekszínjátszóit. Nagyváradról Rusz Csilla érkezik a Huncutkákkal és Arany-okleveles előadásukkal, a Lusta pékinassal.

Papp László: városunkban mindig érezhető volt a határon túli magyarság iránt vállalt felelősség

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a trianoni békediktátum 98. évfordulója alkalmából megemlékezést és koszorúzást rendezett a Bem téren, Émile Guillaume Magyar fájdalom című szobránál.  Papp László polgármester beszédében azt mondta: követendő minta az, hogy Debrecenben mindig érezhető volt a határon túli magyarság iránt vállalt felelősség. Ezért fontos ma is az Érmellék vidéke, Nagyvárad és Szatmárnémeti városa és annak magyarsága, ugyanúgy, mint a kárpátaljai Ungvár, Beregszász vagy Salánk. Az alábbiakban az ünnepi beszédet teljes terjedelmében közöljük.

Fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzésekre számíthatunk júniusban Hajdú-Bihar megyében

A Debreceni Rendőrkapitányság összegezte az év elmúlt időszakának közlekedésbiztonsági tapasztalatait. A közlekedési balesetek bekövetkezésének legfőbb okai a sebesség helytelen megválasztása, az elsőbbségi szabályok be nem tartása, a vasúti, valamint közúti fényjelző készülékek jelzésének figyelmen kívül hagyása, és a kanyarodási, irányváltoztatási szabályok megszegése. A közlekedés akkor működik jól és akkor nem történik baleset, ha a rá vonatkozó szabályokat mindenki betartja. A balesetek megelőzése érdekében júniusban a rendőrség fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzéseket fog végrehajtani, főként Debrecenben, illetve egész Bihar megye területén.

Ma van a Nemzeti összetartozás napja

A Magyar Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: “a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. Ma szerte a világon megemlékezéseket tartanak  a magyarok.

Nagyvárad évente 2 millió eurót költ az egyetem fejlesztésére

Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere bemutatta, és nyilvános vitára bocsátotta az egyetem – az Országos Beruházási Intézettől rendelt – hosszú távú fejlesztési tervét. Bejelentette, hogy a városi költségvetés évi 2 millió euróval járul hozzá a terv megvalósításához, de további finanszírozásokat vár az ország és a megye költségvetéséből, valamint európai pályázati forrásokból