Debrecen és Nagyvárad közös pályázatokkal fejleszti a kulturális infrastruktúrát

Négy Bihar és Hajdú-Bihar megyei kulturális intézmény képviselői írtak alá együttműködési megállapodást május 10-én, Nagyváradon, a XXVII. Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében. A két város modernkori együttműködésének évtizedes múltja van. Tavaly ilyenkor hét együttműködési megállapodást írtak alá a határ két oldalán működő kulturális intézmények, csütörtökön pedig két újabb megállapodást kötöttek ? ezúttal a debreceni MODEM és a Várad kulturális folyóirat, valamint a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. és a Bihar?Hajdú-Bihar Eurorégió Alapítvány között. Amint arról már beszámoltunk, Debrecen megpályázta a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címet, és februárban tovább is jutott a pályázat második fordulójába. Ebben a törekvésben biztosították támogatásukról a testvérvárost Nagyvárad kulturális intézményei.

A debreceni repülőtér felkészülten várja a nyári vakációt

A nap szerelmesei idén nyáron a Debrecen Airport charter járataival Spanyolországba, Görögországba, Törökországba, Bulgáriába és Egyiptomba juthatnak el. A kultúrára, vallási turizmusra és városi vakációra szomjazók Nyugat-Európa, Oroszország és Izrael nagyvárosait kereshetik fel közvetlen járatokkal Debrecenből, illetve egyetlen átszállással öt kontinens, több mint száz úti céljára utazhatnak el a Debrecen Airportról indulva.

Debrecen több száz éves piaci hagyományait eleveníti fel a Tavaszi Kirakodóvásár

Luxemburgi Zsigmond király 1405-ben adott Debrecen mezővárosának vásártartási jogot. A 18. század elején már évente 6 vásárt tartottak, egy-egy vásár időtartama 12-15 nap volt. Az ekkor már szabad királyi város vezetése 1747-ben a vásárok számát évi 4-re csökkentette, melyből kettő a mai napig megrendezésre kerül. A Mihály-napi Vásár Magyarország egyik legnagyobb országos kirakodó vására, ahol 50 ezer négyzetméteren, közel ezer árus és több százezer vásárló fordul meg. Romániából is sokan érkeznek, árusként, vevőként, nézelődőként egyaránt. Mivel a vásár forgalomkorlátozással is jár, a Nagyvárad felől érkezőknek a helyszínre jutáshoz a Nagyállomás és a Doberdó utca között közlekedő  2-es villamost ajánlják.

A Denagy nagy napja

A Debreczen-Nagyváradi Értesítő megjelenésének 175. évfordulóján megálltunk néhány gondolat erejéig az egykori szerkesztőségnek otthont adó, Dósa nádor téri épület előtt, és megkoszorúztuk emléktábláját. Majd a Csokonai étterem rendezvénytermében, Dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármestere, Tőkés László, Európai Parlamenti képviselő, Zatykó Gyula, Nagyvárad polgármestere magyar ügyekkel megbízott tanácsosa, Dr. Fleisz János, történész, Dr. Bakó Endre irodalomtörténész, és Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főszerkesztője emlékezett meg Debrecen első magyar újságjáról és köszöntötte utódját, a denagy.hu hírportált.

Ezen a hétvégén a latin tánc európai központja lesz Debrecen

Rangos táncversenyeknek ad otthont ezen a hétvégén Debrecen: a Főnix csarnokban kerül megrendezésre a Latin-amerikai Táncok Európa Bajnoksága, mely a kontinens legnagyobb és legnézettebb táncversenye, valamint a Főnix Kupa, melyre az európai országok mellett a tengerentúlról is érkeznek versenyzők. A kétnapos eseményen összességében mintegy 60 ország 400 párosa vesz részt, Magyarország és Románia legkiválóbb táncosai is ott lesznek.

Nagyvárad polgármestere közös projekteket, konkurencia helyett komplementaritást ajánl Debrecennek

Az interjúban, Ilie Bolojan, Nagyvárad és Debrecen számára egyaránt előnyös lehetőségekről beszél. Például arról, hogy az egyik város piacot kínálhat a másiknak és fordítva, a két város közös turisztikai csomagot ajánlhatna a Közép- és Kelet Európai körutazásokra, távoli országokból érkező turistáknak?

Ingyenes tárlatvezetésekkel, színes programokkal várják a látogatókat az Emlékhelyek Napján a Nagytemplomban

A magyar Nemzeti Örökség Intézete idén harmadik alkalommal rendezi meg az Emlékhelyek Napját. Debrecenben a Református Nagytemplom és Református Kollégium közösen nyerte el a Nemzeti Emlékhely címet. A rendezvény alkalmából május 12-én különleges programokkal várnak mindenkit.