A PKE Énekkara aranydiplomával tért haza a 18. Prijedori Nemzetközi Kórusfesztiválról

Az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon tavaly nyújtott kiváló ? több díjjal is elismert ? teljesítményének köszönhetően, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Énekkara idén meghívást kapott egy újabb nemzetközi megmérettetésre, a Bosznia-Hercegovinában található Prijedorba. Innen sem érkeztek üres kézzel: így sorozatban immár másodszor nyertek aranyat és különdíjat egy nemzetközi versenyen.

Mesteredző az európai színvonalúvá vált Debreceni Lovasakadémián

A magyar lovassport örökös bajnoka, Dallos Gyula tart edzőtábort a Debreceni Egyetem Lovasakadémiáján június elején. De a gyerekeket, fiatalokat is várja az egyetemi lovarda, mely ebben az évben is megszervezi nyári táborait. Az elmúlt hónapok újabb felújításainak köszönhetően, az európai színvonalúvá vált komplexum egy sikeres pályázat révén Hajdú-Bihar megye egyik lovas turisztikai pontja lesz.

Megkezdődtek a 26. Nyíló Akác Napok Érmihályfalván

Érmihályfalván minden esztendőben május harmadik hétvégéjén rendezik meg Bihar megye egyik legrangosabb és legrégibb fesztiválját, a Nyíló Akác Napokat. A péntek délutáni hivatalos megnyitón hagyományszerűen szinte valamennyi határon túli testvértelepülés elöljárósága megtisztelte jelenlétével a rendezvényt, nem különben a várost övező falvak, községek, kisvárosok polgármesterei, alpolgármesterei.

Elindul Debrecen első szabad előadói, közösségi tere

Május végétől bárki felléphet Debrecen első belvárosi szabadtéri színpadán, az Ady parkban felállított emelvényen. Az új közösségi hely szeretne minél több fiatalnak és idősebbnek, debreceninek és máshonnan érkezőnek, művészeknek és szereplésre vágyóknak, sőt akár csak próbahelyet keresőknek teret, és fellépési lehetőséget biztosítani.

Csütörtökön indulnak a zarándokvonatok a csíksomlyói búcsúba, a nagyváradi magyarok az állomáson köszöntik őket

Két nap múlva elindulnak a zarándokvonatok Csíksomlyóra, a pünkösdi búcsúba. A Boldogasszony zarándokvonat Debrecenben is biztosít felszállási és leszállási lehetőséget az utasoknak. A Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors alkotta Össznemzeti Zarándokvonat az odaúton Debrecent nem érinti, de Biharkeresztesen biztosít felszállást, és visszafelé Debrecenben is megáll. Az ünnepi vonatokat a nagyváradi magyarok fogadják majd.

Mihály-napi vásári hangulat

E hét végén rendezték meg Debrecenben a hagyományos Mihály-napi Vásárt. Ez Magyarország egyik legnagyobb országos kirakodó vására, ahol 50 ezer négyzetméteren, közel ezer árus és több százezer vásárló fordul meg. Romániából is sokan érkeznek, árusként, vevőként, nézelődőként egyaránt. A vásár szervezői igyekeznek az értéket képviselő kézműves termékeket is felvonultatni, ezzel pedig visszatért a régi idők vásárainak hangulata is. (Fotók: Izsányi Domokos)