Új könyvét dedikálta Debrecen és Nagyvárad irodalomtörténeti kapcsolatainak kiváló ismerője

Helyi témájú tanulmánykötetét dedikálta Bakó Endre a debreceni Ünnepi Könyvhéten. A Vendégjárás Árkádiában, a 20 századi magyar irodalom és Debrecen címmel, a Déri Múzeum kiadásában megjelent könyv, többek között Ady, Babits, Illyés Gyula, József Attila, Karinthy, Kosztolányi, Móricz, Márai, Móra Ferenc, Németh László, Tamási Áron a cívisvároshoz való kapcsolódásának történetébe avatja be az olvasót. Lakner Lajos, a kötet előszavában ?igazi dokumentum-mentőnek? nevezi a művet, amely ?rég nem lapozott újságok és folyóiratok írásait menti át a jelenünkbe? és választ ad arra a kérdésre, miért oly meghatározó még ma is Debrecenről való gondolkodásunkban Ady Endre és Móricz Zsigmond viszonya a városhoz??

Szabadtéri minikoncerttel búcsúztatta az évadot a debreceni Kodály Filharmónia

A hagyományokhoz hűen, a varázslatos hangulatú Hal Közben tartotta meg zenés évadzáró ünnepségét a Kodály Filharmónia. Az eseményen Papp László mondott köszönetet a művészeknek egész éves munkájukért, majd Somogyi-Tóth Dániel igazgató, művészeti vezető értékelte az elmúlt szezont. A társulat vezetője a 2017/18-as évad legszebb pillanatai között a Nagyváradon adott koncertet is megemlítette.

Szabó K. István: a debreceni társulat belopta magát a szívembe

Szabó K. István rendező 2011-től 2015-ig a nagyváradi Szigligeti Színház főrendezője, művészeti igazgatója volt. 2015-től Budapesten él, szabadúszó művészként folytatja pályáját. Számos romániai és magyarországi színházban, de Németországban és az Egyesült Államokban is rendezett már. Harmadik éve, hogy vendégrendezőként Debrecenben is dolgozik, ahol a 2018/19-es színházi szezon 14 előadásából kettő a nevéhez fűződik.

Szecesszió Debrecenben is: tematikus programsorozatot szervez a Méliusz Juhász Péter Könyvtár

A szecesszió világnapjához, a 89. Ünnepi Könyvhéthez és a Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó eseménysorozat keretében könyvbemutató, kamara-kiállítás, előadás, beszélgetések sora kígyózik ? szecessziósan ? végig a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár júniusi programján. A szecessziós építészet közös örökségünk, így nem meglepő, hogy a debreceni rendezvényeknek partiumi, nagyváradi kapcsolódási pontjai is vannak.

Új évad, még a régi környezetben – színvonalas és változatos műsortervet ígér a Csokonai Színház

A Csokonai Színház Európai évadként hirdette meg a 2018/19-es színházi szezont, amelynek repertoárján 14 bemutató szerepel. Komolay Szabolcs alpolgármester bejelentette, a színház jövőre is megrendezi a kortárs drámák seregszemléjét, a Deszka Fesztivált és Szabó Magda írónőre emlékezve a MagdaFesztet is. Gemza Péter, az intézmény új igazgatója elmondta, hogy folytatódik az együttműködés a debreceni Csokonai és a nagyváradi Szigligeti Színház között. Szabó K. István, aki 2015-ig, négy éven át a nagyváradi Szigligeti Színház főrendezője, művészeti igazgatója volt, idén két darabot is rendez Debrecenben.

A szecesszió világnapját ünnepeljük Nagyváradon is

Nagyvárad a projektgazdája A szecessziós örökség védelme és népszerűsítése a Duna-menti régióban elnevezésű projektnek. A projekt során kiemelt figyelemben részesül a magyar kezdeményezésű szecesszió világnapja is, melyet június 9-én és 10-én Nagyváradon is megtartanak.  A Duna Transznacionális Együttműködési program által támogatott kétnapos rendezvényen magyar és román nyelvű vezetett városi sétákkal, kiállítással, koncerttel és fényvetítéssel várják a hazai és külföldi érdeklődőket.

Nagyváradi előadás a debreceni Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválon

Debrecen immár nyolcadszor lesz házigazdája a június 8-10 között megrendezésre kerülő Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválnak. A fesztiválra, a hazaiak mellett, mindig meghívják az adott évben legjobb határon túli magyar gyermekszínjátszó csoportokat is: ebben az esztendőben 25 magyarországi mellett 6 határon túli csoport képviseli Erdély, Felvidék, Muravidék, Vajdaság gyermekszínjátszóit. Nagyváradról Rusz Csilla érkezik a Huncutkákkal és Arany-okleveles előadásukkal, a Lusta pékinassal.