Megérkezett Nagyváradra José Carreras

Szombat este megérkezett Nagyváradra José Carreras, aki szeptember 6-án ad koncertet a Szent László téren. A világhírű katalán művész mellett színpadra lép Laura Bretan szoprán, a 2016-os America’s Got Talent döntőse, aki ugyanabban az évben megnyerte a Românii au Talent című televíziós tehetségkutatót. A két előadót a Nagyvárad Állami Filharmónia szimfonikus zenekara kíséri, vezényel: David Gimenez. A művészek Mihai Jurca városmenedzserrel együtt sajtótájékoztatót is tartottak.

A Székely Könyvtár bemutatásával nyílt meg a Debreceni Ünnepi könyvhét

Könyvvel könnyebb a mottója az idei, 92. Ünnepi Könyvhétnek, melyet szerda délután Puskás István alpolgármester és Garaczi László író, a rendezvénysorozat díszvendége nyitott be. A Csapó utcai sétálóövezetben idén 16 könyves stand várja majd az olvasni szerető debrecenieket és a városba látogató vendégeket. Az ünnepélyes megnyitó után az első könyvbemutatót is megtartották: a Partium Ház a Székely könyvtár sorozatot és annak egyik szerkesztőjét hozta el a cívisvárosba. 

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Óss Enikő

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára átadja a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést Óss Enikő színművésznek, írónak, a Thália Stúdió Los Angeles-i Magyar Színkör alapítójának a március 15. alkalmából és augusztus 20., az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából adományozott állami kitüntetések és kulturális díjak átadóünnepségén a Pesti Vigadóban 2021. augusztus 27-én. MTI/Mohai Balázs

A Szent Korona Nagyváradon

Szimbolikus üzenetet hordoz a Szent Korona virágkocsi utazása, amely a Debreceni Virágkarnevál szakrális hírnökeként 2009 óta járja az anyaországot és minden esztendőben Nagyváradra is megérkezik. A nagyváradi magyarok idén is elzarándokoltak a virágból megkomponált nemzeti ereklyénkhez, melyet csodálatos keretbe foglalt a Szent László tér. Varga Erzsébet Mandy képei

Debreceni virágkarnevál

A karneváli forgatag ékköveit, a virágkocsi kompozíciókat ebben az évben is kiállítás formájában láthatja a közönség, ezúttal veterán kerékpár korzóval kiegészülve. Augusztus 20-án a Nagyerdei körúton, augusztus 21-én és 22-én pedig a Kossuth téren és a Piac utcán látható a 14 remekmű. Három virágkocsi augusztus 21-én Nagyváradra, majd Bihar megyébe látogat.

Böjte Csaba Debrecenben

Tovább gyarapodott a rózsák száma a debreceni Székelyek Parkjában. Ezúttal Böjte Csaba atya ültett virágot, a Nemzeti Színház és a Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói Passió előadására Debrecenbe érkezett  képviselőivel. Széleskörű összefogás eredményeként a Dévai Szent Ferenc Alapítvány sporteszközöket és sportruházatot kapott debreceni sportegyesületektől.

A szabadsághoz vezető út

Nagyváradon, a Szent László téren nyílt szabadtéri kiállítás Nadia Bujan fehéroroszországi újságíró fotóiból. A tárlat képei azoknak a fehéroroszországi tüntetéseknek a pillanatait örökíti meg, melyek a 2020. augusztus 9-ei elnökválasztások ideje alatt és után zajlottak. A kiállítás augusztus 6. és 27. között tekinthető meg. Fotók: Farkas László (GALÉRIA)

Kenyérlelke fesztivál volt Debrecenben

Neves budapesti és helyi pékségek részvételével pék piac, pék workshopok várták hétv égén a debrecenieket a Nagyerdőn. Az eseményen megrendezték a kovászos kenyérversenyt, volt otthonsütők versenye, és budapesti pékek bemutatkozása. Emellett persze egész nap zenekarok fellépése szórakoztatta a családokat, és a gasztronómiai élmények sem maradtak el.