Nőnapi hangulat a Szent László téren

A nagyváradi Szent László téren március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmából a Varadinum Fotóklub tagjainak munkáiból nyílt szabadtéri kiállítás. A tárlatnak különleges hangulatot kölcsönzött, hogy a téren virágárusok kínálták egész nap a szebbnél-szebb csokrokat, tavaszi cserepes virágokat. Szegedi Éva fotói.

Nagy József Barna: Jól halad a gyűjtés Nagyváradon is, jövő héten célba érhetnek az adományok

Felvettük a kapcsolatot beregszászi illetékesekkel, jövő hét kedden-szerdán a teljes, Erdélyben összegyűlt adományt el is tudjuk vinni Beregszászba. A határon való átjuttatás megszervezésén még dolgozunk, de reményeink szerint minden rendben és sikeresen zajlik majd, adományaink pedig célba érnek ? nyilatkozta a denagyu-hu-nak Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács régióelnöke az általuk indított jótékonysági akcióról.

Flashmob a nagyváradi Ady Endre Líceum előtt

Csütörtökön, február 17-én, nem mindennapi látványban lehetett részük azoknak, akik az Ady Endre Elméleti Líceum előtti téren és környékén jártak. Az Ady 250 – ünnepségsorozat keretében az iskola V-VIII. osztályos diákjai rövid flashmobbal örvendeztették meg diáktársaikat, szüleiket, tanáraikat és a járókelőket. (VIDEÓVAL)