Különleges, ünnepi évadra készülnek színházaink

160 évvel ezelőtt, 1865. október 7-én nyílt meg a cívis polgárok közadakozásából a debreceni színház. A jubileumi évadban minden olyan műfaj megjelenik, amely az elmúlt évtizedekben közkedvelt volt a nézők körében – fogalmazott dr. Vadász Dániel, a Csokonai Nemzeti Színház megbízott igazgatója az évadnyitó társulati ülésen, szeptember 2-án. 125 évvel ezelőtt Nagyvárad polgárai és vezetői sok áldozatot hoztak azért, hogy büszkén léphessenek be az új színház kapuin. A kerek évforduló alkalmából ünnepi évadra invitálja a közönséget a Szigligeti Színház három társulata. Látogassák meg csodálatos épületünket, legyenek részesei az általunk létrehozott közösségi élménynek! Támogassanak továbbra is minket! Mert hisszük azt, hogy a Szigligeti több mint színház! Egy közösség, egy otthon, egy tér ami összetartozásunkat erősíti! – olvasható Czvikker Katalin főigazgató üzenetében.

Az ország legmodernebb könyvtára nyílt meg Nagyváradon – Kölnyvkölcsönző automatái magyarul is tudnak

Nem csak gyönyörű nyitott terekkel, podcast-stúdióval, konferenciateremmel, könyvesbolttal és kávézóval gazdagodott a könyvtár, de a nap 24 órájában kölcsönözhetünk majd ki könyveket innen az önkiszolgáló automaták segítségével. Az olvasók a Liberty Link elnevezésű applikáción keresztül is lefoglalhatják a könyveket, az önkiszolgáló állomások a román, angol, francia mellett magyar nyelven is működnek.

A cívisváros teátruma ad otthont az új színházi évad megnyitó ünnepségének

Egy évtized elteltével, 2025-ben ismét a cívisváros teátruma ad otthont a következő, azaz a 2025/26-os színházi évad megnyitó ünnepségének, amelyet a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen és a Magyar Teátrumi Társaság szervez a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával. A gála részeként kerül átadásra a Petőfi Kulturális Ügynökség által meghirdetett Kaszás Attila-díj.

Kenyérszentelés Nagyváradon

Az elmúlt évek hagyományait követve idén is megszervezték a kenyérszentelést Nagyváradon. Az ünnepséget a színház előtt, a Bémer (Ferdinand) téren tartották.  A rendezvényen fellépett a biharkeresztesi Szarkaláb néptánccsoport, majd a történelmi egyházak elöljárói megáldották és […]

Harminc éve láthatók együtt Munkácsy Mihály Krisztus-képei a Déri Múzeumban 

Éppen három évtizede annak, hogy első alkalommal Debrecenbe érkezett Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festménye. Restaurálását követően a Golgota és az Ecce Homo mellé került a Munkácsy Terembe. Sz. Kürti Katalin művészettörténész – a művek együttes bemutatása érdekében folytatott – kutatómunkájának köszönhetően 1995. augusztus 25-én  „világpremier” zajlott a helyszínen. A Krisztus-képeket – megfestésüket követően – először Debrecenben állították ki együtt. Ekkortól ezek a festmények váltak a város legismertebb művészeti emlékeivé. A jubileumi alkalmat előadásokkal, tárlatvezetésekkel, fényjátékokkal ünnepli 2025-ben a Déri Múzeum. 

Nagyváradon kiadott memoár és moldvai csángó szerző kötete a Debreceni Ünnepi Könyvhéten

Az idei Debreceni Ünnepi Könyvhét sem múlhatott el a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület és a debreceni Partium Ház könyvbemutatói nélkül. Simon Judit színházkritikus, Szuhai Eszter kutató (Debreceni Zsidó Hitközség) és Szűcs László, az Újvárad folyóirat főszerkesztője ezúttal Harsányi Zimra A téboly hétköznapjai című memoárját hozta el a debreceni közönségnek, míg a Partium Ház vendége Iancu Laura, moldvai csángó származású, József Attila-díjas költő, etnográfus volt. 

Ikonikus karmesterek, zongoravirtuózok, vendégzenekarok a Kodály Filharmónia Debrecen új évadában

A 2025/2026-os évad gazdag, zenei csemegékben bővelkedő repertoárjában ikonikus karmesterek: Alexander Sladkovsky, Peter Szilvay, Madaras Gergely; zongoravirtuózok: Ránki Dezső, Bogányi Gergely, Balázs János, Szabó Marcell, Farkas Gábor; hegedűművészek: Abouzahra Mariam, Langer Ágnes, Kállai Ernő, Kelemen Barnabás; továbbá a nemzetközileg ismert oboista és dirigens, Francois Leleux tarkítja a debreceni klasszikus zenei élet színes palettáját. Vendégzenekarokat is köszönthetünk: a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Capella Savaria és a MÁV Szimfonikus Zenekar mutatják be műsoraikat.