Mária evangéliuma a Barátok templomában

Barátok Temploma
Republicii (Fő utca) 26.

Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi Mária evangéliuma című rockoperájának oratorikus változatát hallhatja a nagyváradi közönség május 19-én, vasárnap 17 órától a Barátok templomában.

Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas színésznő és Tolcsvay László Erkel Ferenc-díjas magyar zenész, énekes, zeneszerző, előadóművész is itt lesz a Barátok Templomában!

Sáfár Mónika 1965-ben született Budapesten. A Nemzeti Színház Stúdiójának növendéke volt. 1991-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen prózai szakon, Marton László osztályában.  A Mária evangéliuma egyben a főiskolai vizsgaelődása is volt rektori engedéllyel. Jelenleg a Madách színház társulatának tagja. Többek között olyan előadásokban láthattuk, mint az Operaház fantomja, Mary Poppins, Mamma Mia, Nyomorultak, Muzsika hangja, Szerelmes Shakespeare.

Tolcsvay László 1950-ben született Budapesten. A jelenleg elsősorban rockopera és musicalszerzőként jegyzett Tolcsvay László a hatvanas évek beatgenerációjának egyik kimagasló egyénisége. Színpadi művei közül egyik legjelentősebb a Mária Evangéliuma, amely premierje 1991 Húsvétján volt a Madách Színházban. Több nyelvre is lefordították és Pozsonytól Brnóig, Németországon, Ausztrián, Svájcon és Olaszországon át Amerikáig örvendeztette meg az embereket.

Rajtuk kívül pedig ott lesz a 2012-ben Az Év Musical színészének választott Homonnay Zsolt, a kecskeméti Katona József Színház énekese, Aradi Imre, valamint Deák Balázs és a Pannonia Sacra vegyeskar.

Meghívókat az RMDSZ nagyváradi központi, Fekete Sas-palotabeli székházában lehet igényelni hétköznapokon 10 és 16 óra között, érdeklődni pedig a 0259/432-884-es telefonszámon lehet.


+ Google Naptár + iCal Exportálás