2026. szeptember 06.

A Nagyváradi Egyetemről is érkeztek előadók a debreceni konferenciára

A Nagyváradi Egyetemről is érkeztek előadók a debreceni konferenciára

Hat szekcióban hét ország hét intézményéből 80 hallgató vett részt az InterTalent UNIDEB tehetséggondozó konferencián, melyet harmadik alkalommal rendezett meg fiatal kutatók számára a Debreceni Egyetem. A magyarországi intézmények mellett többek között a Nagyváradi Egyetemről is érkeztek előadók.

A konferencia célja: a felsőoktatási intézmények főiskolai, egyetemi és PhD képzésben résztvevő hallgatói a tehetséggondozás keretében már a képzés ideje alatt lehetőséget kapjanak a szakmai bemutatkozásra, a hazai és nemzetközi tudományos kapcsolatok építésére.

Az intézmény fontos küldetésének tartja a tehetséggondozás támogatását, hiszen évtizedek óta sikeresen működik a DETEP ? a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja ?, ami az alap-, a mester- és a doktori képzés során egyaránt támogatja a kiemelkedő teljesítményű hallgatókat.

Az idei eseményen a hazai intézmények (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Eszterházy Károly Egyetem, Miskolci Egyetem) mellett az Ungvári Nemzeti és a Nagyváradi Egyetemről is érkeztek előadók, akik mellett olyan távoli országokból is jöttek résztvevők, mint Brazília, Vietnám, Irán, Jordánia, Mexikó és Szudán, ezért első alkalommal az angol volt a konferencia hivatalos nyelve.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026