2026. szeptember 06.

A hetven éves Izraelről tanácskoztak a debreceni zsinagógában

A hetven éves Izraelről tanácskoztak a debreceni zsinagógában

Izrael volt a központi témája a Debreceni Zsidó Hitközség és határon túli testvérhitközségeinek immáron 19. alkalommal megrendezett nemzetközi konferenciájának a Pásti utcai zsinagógában. A Sorsfordulók ? Izrael '70 című tanácskozás nyitórendezvényén ? a hagyományokhoz híven ? más felekezetek vezetői és Barcsa Lajos alpolgármester is felszólalt.

Barcsa Lajos köszöntőjében elmondta, hogy soha nem volt még olyan erős kapcsolat Debrecen és Izrael között, mint amióta 2017 márciusában elindult a menetrendszerinti járat Tel Aviv-ba. Kulturális és hitbéli kapcsot jelenthet az is, hogy nemrég megnyílt Izrael tiszteletbeli konzuljának irodája a belvárosban. 


A tanácskozáson felszólalt Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, Derencsényi István református főjegyző, Pető Albert baptista lelkész és Asztalos Richárd evangélikus lelkész is, mindannyian az egyházak közötti párbeszéd fontosságára hívták fel a figyelmet.

Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke arról beszélt, hogy örömmel tölti el a tény, hogy Izrael fennállásának 70. évfordulójáról olyan magyar településeken is megemlékeznek, ahol nem is laknak zsidók. Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség igazgatója azt emelte ki, hogy a fejlődő Debrecen szerves része kíván lenni a zsidónegyed, ezért egy emlékközpont létrehozását tervezik.A háromnapos konferencián Izrael múltjáról és jelenéről hangzottak el tudományos előadások, de könyvbemutatókat tartottak a Pásti utcai zsinagógában.  

Fotó: Miskolczi János

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026