A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna

Miért választja valaki doktori kutatásának témájául Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait? Bacsa-Papp Zsuzsannával, a Debreceni Egyetem Földtudományi Doktori Iskolájának doktoranduszával beszélgettünk arról, hogyan lett egy közel harminc éve érlelődő gondolatból doktori kutatás, és miért tartja fontosnak láthatóvá tenni azokat az embereket, akik nap mint nap építik a két város közötti kulturális kapcsolatokat.

Mitől válik sikeressé és tartóssá egy határon átnyúló kulturális együttműködés? Milyen gyakran látogatunk el Debrecenből Nagyváradra – vagy éppen fordítva – egy koncert, kiállítás, színházi előadás vagy fesztivál kedvéért? Mi ösztönöz bennünket a kulturális részvételre, és milyen akadályok tarthatnak vissza? Hogyan találnak egymásra a két város intézményei, civil és egyházi közösségei, művészei és kulturális szakemberei? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Debreceni Egyetemen zajló doktori kutatás, amelyhez Bacsa-Papp Zsuzsanna Katalin a lakosság és a kulturális élet szakmai szereplőinek közreműködését is kéri.

– Miért éppen ezt a témát választotta doktori kutatásához?

– Erre valójában nem lehet egy mondatban válaszolni, mert egy közel harminc éve formálódó személyes és szakmai út vezetett idáig.

1997 óta aktívan részt veszek Debrecen kulturális életében. Dolgoztam a Debreceni Polgármesteri Hivatal kulturális területén, később a színházi világban is. Ezek az évek megtanították számomra, hogy a kultúra nem csupán intézményekről vagy rendezvényekről szól. Sokkal inkább emberekről, közösségekről és azokról a kapcsolatokról, amelyek összekötnek bennünket.

– A személyes életében is vannak határon túli kötődések?

– Igen, és ezek nagyon meghatározóak. Anyai nagymamám Erdélyben, Küküllődombón született és nőtt fel. Gyermekkoromban sokat mesélt az ott élő magyar közösségekről, ezek a történetek pedig már nagyon korán felébresztették bennem a határon túli magyarság iránti érdeklődést.

Később újabb fontos élmény ért, amikor egyik lányom három évadon keresztül alakította a gyermek Szabó Magdát a Csokonai Nemzeti Színház előadásaiban. Ennek köszönhetően sokkal mélyebben megismerhettem Szabó Magda életművét, és egyre inkább világossá vált számomra, hogy személye milyen különleges kulturális hidat képez Debrecen és Nagyvárad között. Mindez tovább erősítette bennem azt a meggyőződést, hogy e kapcsolatok feltárása és tudományos vizsgálata fontos és értékes feladat.

– A kutatásban az egyházi közösségek szerepe is megjelenik?

– Természetesen. Az elmúlt két évtizedben a Debreceni Református Nagytemplom közössége is meghatározó része lett az életemnek. A Debreceni Nagytemplomért Alapítvány kuratóriumi elnökeként, presbiterként és az intézményi bizottság vezetőjeként naponta megtapasztalom, milyen fontos szerepet töltenek be az egyházi közösségek a helyi társadalom megtartásában és a kulturális identitás erősítésében. Ebben a szolgálatban többek között Bódor Edittel is együtt dolgozom; egyházi feladataink révén a közösségépítés és a kultúraközvetítés közös küldetését szolgáljuk.

– Mikor fogalmazódott meg Önben a doktori kutatás gondolata?

– Sokkal korábban, mint ahogyan végül megvalósult. A művelődési és felnőttképzési menedzseri végzettségem megszerzése után a Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszéke, valamint az Université Paris-Sorbonne (Paris IV) együttműködésében megvalósuló képzésben folytattam tanulmányaimat. Ennek keretében a Debreceni Egyetemen a Területi tervezés, urbanisztika és területfejlesztés posztgraduális képzést végeztem el, a Sorbonne-on pedig DESS Aménagement et Urbanisme (Területi tervezés és urbanisztika, MSc) diplomát szereztem. Már ekkor is a kultúra térbeli összefüggései érdekeltek.

Emlékszem, akkori tanszékvezetőmmel, Prof. Dr. Süli-Zakar Istvánnal már a szakdolgozatom után beszélgettünk arról, hogy ezt egyszer doktori kutatásként lenne érdemes folytatni.

Az élet azonban közbeszólt. A családalapítás és három gyermekem nevelése hosszú időre háttérbe szorította ezt az álmomat. Mire újra lehetőségem nyílt volna rá, professzor úr már nem lehetett közöttünk.

A kutatási terv azonban végig megmaradt bennem. Nagy öröm számomra, hogy jelenlegi témavezetőm, Szilágyiné Dr. Czimre Klára támogatásával ez a régi elképzelés végül doktori kutatássá válhatott.

– Pontosan mit vizsgál a kutatás?

– Kutatásom középpontjában a Debrecen és Nagyvárad közötti kulturális együttműködések állnak, ám a vizsgálat valójában ennél tágabb kérdésre keresi a választ.

Azt kutatom, hogy a gyakran kevéssé látható személyes kapcsolatok, közösségi kezdeményezések és kulturális mikroökoszisztémák miként járulnak hozzá a térség társadalmi rezilienciájához – vagyis ahhoz a képességéhez, hogy közösségeink a változó körülmények között is megőrizzék együttműködési készségüket, identitásukat és kulturális értékeiket. Úgy érzem, ez a kutatás egyszerre tudományos vállalás és személyes küldetés. Szeretném tudományos igényességgel feltárni ezeket a folyamatokat, ugyanakkor láthatóvá tenni mindazok munkáját is, akik sokszor a háttérben, csendesen és kitartóan építik a Debrecen és Nagyvárad közötti kulturális kapcsolatokat.

– Hogyan tudnak segíteni az olvasók?

– A kutatás részeként két külön kérdőív készült annak érdekében, hogy a kulturális élet szereplőinek és a lakosságnak a tapasztalatait külön-külön, ugyanakkor összehasonlítható módon ismerhessem meg és elemezhessem.

A kulturális élet szakmai és intézményi szereplői – kulturális és oktatási intézmények, civil szervezetek, egyházi közösségek, művészek, valamint a kulturális szférában dolgozók – részére:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf9bBFo5C2Ii_ANYbyyoxZ2MdDd8tsyb77-p93a1zG1vfIinw/viewform

Debrecenhez vagy Nagyváradhoz kötődő lakosok, valamint a téma iránt érdeklődők részére:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfLoSMgK7kIWAIZQLL4F2JIAUT_2xIs9EuCQwzib-RhQQOQOQ/viewform

– Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznia, miért végzi ezt a kutatást, mit mondana?

– Azért szeretném feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait, mert hiszem, hogy egy közösség legnagyobb értékét nem csupán az intézményei jelentik, hanem azok az emberek, akik elkötelezetten, kitartóan és sokszor a háttérben dolgozva építik a közös jövőt.