2026. szeptember 06.

A MODEM szervezi az önkéntes maszkvarrást Debrecenben - A kezdeményezéshez nagyon sokan csatlakoztak

A MODEM szervezi az önkéntes maszkvarrást Debrecenben - A kezdeményezéshez nagyon sokan csatlakoztak

A debreceni MODEM március 23-án tette közzé, hogy információi szerint 6.000 maszkra van jelenleg szükség, főképp egészségügyi intézményekben. A művészeti központ azzal a céllal, hogy összefogja az önkéntes akciókat, felhívást tett közzé, hogy várják azok csatlakozását, akik fel tudják ajánlani a(z akár kis) segítségüket, a támogatástól a szállításig bármelyik fázisban. 

Kérjük, aki beszállna, jelentkezzen a maszkotvarrunk@gmail.com címen, a tárgyba írja be, hogy melyik fázisban tud segíteni:

anyagbeszerzés ? pénzbeli támogatás ? szabás ? varrás ? mosás, vasalás ? szállítás. A levélben írja le pontosan, hogy az adott részen belül mikor mit tudna felajánlani (például: 200 méter lepedővásznat felajánlok, amelyet erről a címről ekkor vagy akkor lehet elhozni). Minden folyamatot pontosan rögzítünk, összefogunk, a szállítást intézzük.

Ugyanezen a címen tudják jelezni a maszkra vonatkozó igényeket is, kinek, milyen szervezetnek hány darabra lenne szüksége, mikorra - írták felhívásukban.

Megpróbálták egybegyűjteni a maszkvarráshoz szükséges információkat is, segítségképpen videót is készítettek a varrásról.

Ezeket ITT lehet megtekinteni.

A kezdeményezéshez rengetegen csatlakoztak, így szerdán büszkén számolhattak be közösségi oldalukon az eredményről: Több mint hatszáz maszkot juttatunk el hétfő óta debreceni egészségügyi intézményekbe, különböző osztályokra, a varrjunk maszkot összefogással kezdeményezés eredményeként. A Modem mellett a Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház és a Deutsches Kulturfórum, továbbá sok-sok magánember, köztük Szikszai Henrietta és Marczin Roland, illetve más városi szervezetek és cégek segítsége révén a héten - terveink szerint - további 1500 maszkot tudunk elkészíteni, mosni-vasalni és szállítani. Nagy köszönet mindenkinek, aki a folyamat bármelyik részébe bekapcsolódik és kicsit (vagy nagyon) is hozzájárul ahhoz, hogy esélyt adjunk a fertőzés terjedésének csökkenéséhez, akár csak minimális mértékben is.

Kedvcsinálóként egy képes beszámolót is közzétettek amely a Modem, a Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház kollégáit munka közben, vagy épp a Modembe folyamatosan érkező támogatás átvételekor mutatja be, illetve a klinika gyerekinfektológiai osztályán immár a kész maszkokkal.

Czeglédi Zsolt (maszkban, kesztyűben készített) fotói

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026