2026. szeptember 06.

A nagy háborúban harcolt magyar katonák emlékére rendeztek konferenciát

A nagy háborúban harcolt magyar katonák emlékére rendeztek konferenciát

A Magyar Honvédség létrejöttének 170. évfordulója és az első világháború centenáriuma tiszteletére, A nagy háború vége, avagy magyar katona az olasz fronton címmel emlékkonferenciát rendeztek Debrecenben.

 Magyar Honvédség a hagyományokra épülő és történelmi eseményeken átívelő értékrendjének fontos részét képezik azok a történelmi személyiségek, valamikori katonák, akikre ma is kötelességünk emlékezni. Az ő példáik szolgálnak alapul mindazon feladatokhoz, amiket ma kell megtennünk hazánk szuverenitása, védelme érdekében. Az ő önfeláldozásuk, hősi példájuk a ma élőket is kötelezi  ? volt olvasható a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár által szervezett konferencia meghívójában.

Mintegy ennek a gondolatnak a folytatásaként, Komolay Szabolcs alpolgármester a konferencia megnyitóján arról beszélt, hogy a város számára nagyon fontos a nyugvó örökségünk gondozása. Beszédében utalt a felújítás alatt álló Honvéd Temetőre, amellyel méltó emléket állíthatunk az első világháború hőseinek, illetve arról is beszélt, hogy a város és a dandár dolgozik a világháborús veszteséglista pontosításán, hogy méltó módon tudjanak emléket állítani a hősi halottaknak.

A konferencián az is elhangzott: több millió magyar, köztük nagyon sok debreceni katona harcolt a frontokon az első világháborúban. Szinte nem volt olyan magyar család, amelynek valamelyik férfi tagja ne vett volna részt a harcokban. Ruszin Romulusz dandártábornok nyitóbeszédében arról szólt, az első világháborúról sokáig nem volt szabad beszélni, pedig, amit a magyar katonák tettek akkor, az példaértékű.

Az emlékkonferencián előadások hangzottak el olyan témákban, mint a háborús tömbök kialakulása és változásai a háború menete során; az Osztrák-Magyar Monarchia kézi fegyverei az olasz hadszíntéren; az osztrák-magyar katonai egészségügy 1918-ban, a háború utolsó évének hadi eseményei; de más izgalmas, a hallgatóság nagy érdeklődését kiváltó témákat is feldolgoztak az előadók.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026