2026. július 23.

A nagyváradi filharmónia filmzenei hangversenye immár nyolc éve töretlen sikernek örvend

A nagyváradi filharmónia filmzenei hangversenye immár nyolc éve töretlen sikernek örvend

King Kong, Titanic, Apolló 13, Pókember, Szépség és a szörnyeteg, Star Wars ? néhány azon filmek közül, melyeknek világhíressé vált betétdalát is meghallgathatják azok, akik elmennek a Nagyváradi Állami Filharmónia filmzenei hangversenyére. Erre két alkalom is adódik, május 9-én és 10-én.

A Filharmónia Filmzenei hangversenye valójában abban a pillanatban vált egyértelműen hagyománnyá Nagyváradon, amikor 2011 májusában a hallgatóság rendkívüli érdeklődést mutatva változtatta ezt a hangversenyt igazi közönségsikerré, fontos zenei eseménnyé - és hagyománnyá.

Idén ismét Shinya Ozaki japán karmester hozza el Nagyváradra a mozivilág zenéinek egy színes csokrát, hogy újra hasonló örömet szerezzen a váradi közönségnek. A műsor ezúttal is a mozizene egy széles időszakából nyújt válogatást. A közreműködő szólisták, Nagy Kálmán ? hegedű és Nagy Tímea ? ének, a váradi zenekar megbecsült művészei közül kerültek ki, akik már számtalan rendezvényen bizonyították rátermettségüket.

Jegyek és bérletek a Filharmónia jegypénztárában vásárolhatók (Moscovei u. 5 szám). 
Nyitvatartás: hétfő - péntek, 11 - 17 óra közt, valamint egy órával a hangversenyek előtt.
 
Jegyfoglalás:
Tel. 0259/430.853
      0771/127.325
      0728/078.721
 
Fotó: Archív
http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026