2026. július 23.

A román parlament az ingázók határátlépését megkönnyítő törvényt fogadott el

A román parlament az ingázók határátlépését megkönnyítő törvényt fogadott el

Könnyített körülmények között ingázhatnak ezentúl a román-magyar határ mentén élők, amennyiben rendelkeznek ingázói okirattal. Erről ma döntéshozó fórumként szavazott a képviselőház.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kidolgozott törvény egyebek mellett azt szabályozza, hogy a naponta határátlépésre kényszerülő ingázók családtagjaikkal együtt - így az ingázó iskolások is - egy igazolványt igényelhetnek a román hatóságoktól. Ennek birtokában az érintettek könnyebb feltételek mellett léphetik át a határt, a román határrendőrség külön közlekedési sávot biztosít nekik. A belügyminisztériumnak a jogszabály hatályba lépésétől számított harminc napon belül kell kidolgoznia a törvény alkalmazási szabályait.

A képviselőház szerdán 188 támogató szavazattal fogadta el ügydöntő házként a jogszabályt 1 ellenszavazat és 63 tartózkodás mellett. Július végén a szenátus is elfogadta, a hatályba lépéséhez még Klaus Iohannis államelnöknek kell aláírnia.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Romániába autózik? Mutatjuk, mennyibe kerül az útdíj 2026-ban, és hol vásárolhatja meg
Jul 10, 2026
Nagyváradról már Rómába és Dortmundba is repülhetünk – 99 lejtől kaphatók a jegyek
Jun 29, 2026
Debrecenből közvetlen járattal a magyar tengerre
Jun 26, 2026
Hőségriadó! Ezeken a helyeken kereshetsz enyhülést Debrecenben és Nagyváradon
Jun 23, 2026
Nagyváradról Milánóba repülhetünk
Mar 31, 2026
Újraindul a Nagyvárad, szeretettel kampány – Kedvezményekkel várják a turistákat
Feb 27, 2026