2026. július 23.

A VI. Brassa? Sajtófotó pályázat legjobb alkotásai Nagyváradon

A VI. Brassa? Sajtófotó pályázat legjobb alkotásai Nagyváradon

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete idén is meghirdette Brassa? Sajtófotó pályázatát, amelyre a világ minden tájáról várták a magyar fotóriporterek, újságírók Romániában készült, illetve a külhoni magyarok életével foglalkozó képeit. A zsűri által kiválasztott, illetve díjazott alkotásokból, most az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület, a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR), valamint a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub együttműködésével tárlat nyílik Nagyváradon.

A pályázat névadója, Brassa?, eredeti nevén Halász Gyula, (Brassó, 1899. szeptember 9. ? ?ze, Alpes-Maritimes, Franciaország, 1984. július 8.) fotó- és filmművész, festő, író. 1919-ben Párizsban André Kertész vezette be a művészkörökbe. Későbbi fotóalbumaiban már a lényegét tudta megragadni Párizsnak, úgy, ahogy erre korábban csak Toulouse-Lautrec volt képes. A fotóművészet mellett képzőművészként és íróként is sikeres volt. Írásait a Brassói Lapok, a Napkelet, a Keleti Újság és a Periszkóp közölte. Regényt írt, Prévert verseit illusztrálta, grafikát, Picassóval együtt szobrokat állított ki, filmje (Ameddig állatok lesznek) díjat nyert a Cannes-i fesztiválon.

A MÚRE által szervezett pályázat idei, 6. kiadására Olaszországból, Szerbiából, Romániából és Magyarországról is érkeztek be pályaművek, hír-, eseményfotó, dokumentarista fotó, fotóriport, portréfotó, szociofotó és sportfotó kategóriákban.

A zsűri által kiállításra válogatott fotók alkotói: Barabási Attila Csaba (RO), Albert Levente (RO), Huszár Szilamér (RO), Kerekes István (HU - RO), Kocsis Csaba (HU), Móricz Sabján Simon (HU), Ótos András (SRB), Pongrácz Panni (RO), Sarány István (RO), Sánta István Csaba (RO - I), Sinka Pál (RO), Szekeres Attila (RO), Szigeti Vajk István (RO), Szekeres Attila (RO),

A tárlat megnyitójára november 9-én, kedden 17:00 órától kerül sor a nagyváradi vár Vilidár István Galériájában.

A megnyitót online közvetítik az EFA facebook oldalán.

Az eseményen részt vevő közönséget Tóth István AFIAP fotóművész, az "Euro Foto Art" Egyesület és a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub elnöke köszönti.

A kiállított műveket Szűcs László publicista, a MÚRE elnöke mutatja be.

Közreműködik: Thurzó Sándor József brácsaművész.

A magyar fotóriporterek új kiállítása 2021. november 30-ig látogatható ingyenesen, naponta 08:00-20:00 óra között. A nemzetközi versenyre elfogadott összes kép megtekinthető az Euro Foto Art Egyesület honlapján.

Kiemelt kép: Kerekes István (RO?HU) alkotása

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026