2026. július 23.

Avar vasárnap ? családi erőpróba avar módra a Dériben

Avar vasárnap ? családi erőpróba avar módra a Dériben

Az avar nép életét ismerhetik meg jobban a látogatók a Déri Múzeum Kerek Világ című időszaki kiállításához kapcsolódó családi napon, május 19-én, vasárnap.

Látványos előadások fedik fel a jurtaépítés lépéseit, s a résztvevők megismerkedhetnek egy avar lakhely szemet gyönyörködtető berendezési tárgyaival is. Kiderül, hogyan teltek az egykor élők hétköznapjai, milyen fegyverekkel vívták csatáikat, de még az is, milyen ételek kerültek asztalukra. A látogatók maguk is csemegézhetnek a fogásokból, kóstolhatnak a lepénykenyérből, tépett húsból és kölesből is. A családokat mozgalmas kihívások is várják, lesz fegyverpróba avar módra: célba dobás, íjászat és lándzsadöfés. Az ügyességi feladatok teljesítői oklevelet kapnak. A múzeumpedagógusok emellett kézműves foglalkozásokon ismertetik meg a résztvevőket a szövés és a nemezelés technikájával. A rendezvénynapra ellátogatók délelőtt ?élő adásban?, közvetlen kapcsolatot teremtve tehetik fel kérdéseiket a ma is élő utolsó avar harcosnak.

A Kerek világ című időszaki kiállításról

Látogatható 2019. április 4.? június 1. között

Minden, amit az avarok életmódjáról tudni érdemes. Különleges élményeket és látnivalókat tartogató avar kiállítás. A felépülő jurta a sztyeppei lovasnomád népek és az avarok életébe enged bepillantást. Milyen is a jurta? A jurta, a nagyállattartó közösségek, és az ehhez köthető életforma során alakult ki, mely rácsos falú, kupolás tetejű, nemezzel borított, praktikus sátorszerű építmény. Gyorsan fölállítható és szétszedhető, lóra, kocsira málházható, könnyű szerkezetű. Vázépítménye két részből áll: oldalfalát falécekből álló rácsszerkezet alkotja, amely hajlítható, összetolható, széthúzható. Az ollós vázat bőrszíjak erősítik össze. Felületére nemezborítás került és rácsos falát díszes szőnyeggel borították. A jurta közepén tűz égett, füstje a tetőabroncs nyílásán távozott. A berendezést szőnyegek, bőrök, ülőpárnák és evésre szolgáló alacsony asztalkák alkották. A falon és a földön elhelyezett szőnyegek szigeteltek is. A felépített jurta belsejében található használati tárgyak, a különböző sütő, főző és tároló cserépedények, fakanalak, ivóeszközök, viseleti tárgyak, szövőszékek és egyszerű vastárgyak az egykori élet kellékeiként jelennek meg.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026