2026. július 24.

Az államalapítás és az új kenyér ünnepe Nagyváradon

Az államalapítás és az új kenyér ünnepe Nagyváradon

Szent István napja, a magyar államalapítás, és az új kenyér ünnepe tiszteletére a Nagyvásártéren Érmellék Ízei és Termékei Ünnepi Vásárt rendeznek, és akárcsak tavaly, idén is sor kerül az új kenyér Szent László téri megszentelésére. 

A Nagyvásár tér  (December 1. park) nem csak a kiváló helyi termelők jó minőségű portékáival telik meg, a vásár ideje alatt szilágysági, kalotaszegi és hajdú-bihari néptáncos és népzenei produkciókat tekinthetnek meg a három napos ünnepi alkalomra kilátogatók.

Vasárnap, augusztus 19-én bábjáték és gyermekfoglalkozások is várják a kicsinyeket, majd augusztus 20-án délután innen vonulhatnak át az ünneplők a Szent László téren megszervezett kenyérszentelésre.

21-én Nagyvárad és Debrecen önkormányzatainak szervezésében a Szent László téren vonulnak fel a Debreceni Virágkarneválról érkező virágkocsik, majd este a 100 Tagú Cigányzenekar lép fel ugyanott. 

A részletes program:

            Augusztus 19., vasárnap a Nagyvásártéren

            10.00 ? 20.00 óra között Érmelléki ízei és termékei vásár

            11.00 Bábelőadás kicsiknek és nagyoknak. A kolozsvári bábjátszó tér mutatja be János Vitéz című előadását

            15.00 ? 17.30 óra között néptánc előadások. Fellépnek a szilágynagyfalui Vadrózsák, a biharkeresztesi Szarkaláb és a kalotaszentkirályi Felszeg Gyöngye néptánc csoportok

            Augusztus 20., hétfő a Nagyvásártéren

            10.00 ? 20.00 óra között Érmelléki ízei és termékei vásár

            11.00 Bábelőadás kicsiknek és nagyoknak. A kolozsvári Keljfeljancsi Bábszínház mutatja be Mátyás király és a kolozsvári bíró című előadását

            15.00 ? 16.30 óra között néptánc előadások. Fellépnek a létavértesi Cserebingó, a komádi Körös-körül és a kalotaszentkirályi Felszeg Gyöngye néptánc csoportok

            Augusztus 20., hétfő, a Szent László téren

            17.00 Fellép a berettyóújfalui Bajnóca néptánccsoport

            17.30 Kenyérszentelés történelmi egyházaink képviselőivel a Szent László téren

            19.00 A Nagyvásártéren fellép Heit Lóri és zenekara

            Augusztus 21., kedd a Nagyvásártéren

            10.00 ? 20.00 óra között Érmelléki ízei és termékei vásár

15 óra 30 perctől Nagyvárad és Debrecen önkormányzatainak szervezésében a Szent László téren vonulnak fel a Debreceni Virágkarneválról érkező virágkocsik, majd 20 órától a Nagyvárad és Környéke Idegenforgalmát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) szervezésében a 100 Tagú Cigányzenekar lép fel ugyanott. 

Szervezők: Érmelléki Gazdák Egyesülete, Szent László Egyesület, Magyar Polgári Egyesület. Támogatók: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Bethlen Gábor Alap, Erdélyi Magyar Néppárt, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

További részletek ITT olvashatók. 

A virágkocsik felvonulásáról és az esti koncertről ITT olvashatnak további részleteket.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026