2026. szeptember 06.

Az elkövetkező öt évben ismét Papp László lesz Debrecen polgármestere

Az elkövetkező öt évben ismét Papp László lesz Debrecen polgármestere

A magyarországi önkormányzati választáson Debrecen eddigi polgármestere, Papp László ismét megszerezte a városvezetői címet. Az új önkormányzati képviselői testületben 23 tagú Fidesz-KDNP frakció támogatja majd munkáját.

PappLászló a vasárnapi önkormányzati választáson a szavazatok 61,77 százalékát szerezte meg, míg riválisai, a Demokratikus Koalíció-Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd Magyarországért Párt-Magyar Szolidaritás Mozgalom színeiben induló Varga Zoltán 24,54 százalékot, a Momentum Mozgalom-Jobbik Magyarországért Mozgalom-Lehet Más a Politika képviseletében Kőszeghy Csanád Ábel 12,06 százalékot kapott. A negyedik helyen a szavazatok 4,62 százalékával Rigó István, a Civil Fórum Debrecen Egyesület jelöltje végzett.

A Debreceni Művelődési Központ pódiumtermében tartott eredményváró rendezvényen az újonnan megválasztott polgármester bemutatta a Fidesz-KDNP megválasztott önkormányzati képviselőit: Becsky Istvánt, Papp Viktort, Szilágyi Edinát, Nagy Sándort, Hetei Józsefet, Türk Lászlót, Kovács Istvánt, Vadon Balázst, Komolay Szabolcsot, Piros Zoltánt, Orosz Ibolya Auréliát, Csaholczi Attilát, Varga Andrást, Széles Diánát, Barcsa Lajost, Papp Csabát, Kiss Sándort, Majer Tamást, Fodor Leventét, Korbeák Györgyöt, Katona Erzsébetet, Bordásné Gyuris Katalint és Balázs Ákost. Majd rövid beszédében a választási győzelmet annak tulajdonította, hogy sikerre vitték a gazdaságalapú városfejlesztési stratégiát, fejlődési pályára állították a várost, visszaadták azt a hitet, hogy a gazdasági sikertörténetet nem csak a nyugaton lehet megvalósítani és Debrecen visszakaphatja vezető szerepét a régióban. Végül biztosította az ünneplő közönséget, hogy Debrecenben folytatódni fog a fejlődés, meg fogja őrizni a város eddigi lendületét, a debreceniek bizalmát és erkölcsi támogatását.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026