2026. szeptember 06.

Beregszászi színészek előadását láthatjuk a Református Nagytemplomban

Beregszászi színészek előadását láthatjuk a Református Nagytemplomban

Április 22-én, pénteken 18 órakor a Debreceni Református Nagytemplom ad otthont a Beregszászi Színház Gyökerek című irodalmi-zenés estjének. A jótékonysági előadás célja, hogy a jelenlegi krízishelyzetben a kultúrán keresztül segítsük a kárpátaljai magyarság megmaradását.

Közel két hónapja tartanak a fegyveres harcok Ukrajna területén, amelyben mostanra az egész nemzet érintetté vált. A beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház is felfüggesztette átmenetileg tevékenységét, az épületben belső-Ukrajnából érkező menekülőket szállásolnak el, köztük színházigazgatókat, kritikusokat és színészeket.

A Beregszászi Színház társulata a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség meghívására április 22-én, pénteken a város ikonikus épületében, a Nagytemplomban adja elő Gyökerek című irodalmi-zenés estjét. A jótékonysági est célja, hogy a jelenlegi krízishelyzetben a kultúrán keresztül erősítsük a szolidaritás, az összetartozás érzését, ezáltal segítsük a kárpátaljai magyarság megmaradását.

?Az előadás nem egy kész produkció, amit elviszünk a színészekkel Debrecenbe, hanem valóban most dolgozzuk ki, reagálva a háborús helyzetre. A művészet nyelvén tolmácsoljuk érzéseinket, amelyhez hozzájárul a templom meghitt csendje, ellentétben a minket körülvevő zajjal, a szirénák hangjával, a menekülők segélykiáltásaival.? ? mesélte a darabról Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és Jótékonysági Alapítványa igazgatója.

A 2022. április 22-én (pénteken) 18 órakor kezdődő Nagytemplomi előadásra a belépés díjtalan, adományainkkal a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Jótékonysági Alapítványán keresztül a kárpátaljai magyarságot támogathatjuk.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026