2026. július 24.

Campus Fesztivál helyett stadionkoncertek

Campus Fesztivál helyett stadionkoncertek

A koronavírus-járvány miatt az idén a Campus Fesztivált nem tudták megtartani, a szervezők azonban stadionkoncertekkel igyekeznek fesztiválhangulatot biztosítani a közönségnek a debreceni Nagyerdőben.

A szervezők csütörtöki közleménye szerint augusztus 19-én, 20-án, 21-én és 22-én, azaz négy estén át nyolc kiemelt koncert várja majd a Nagyerdei Stadionba látogató közönséget, amely szabadtéren, ültetett formában, a járványügyi szabályoknak megfelelően szórakozhat. A koncertekre névre szólóan, szektorokba lehet jegyet vásárolni - írták.

A négy augusztusi estén Majka&Curtis, Kowalsky meg a Vega, Rúzsa Magdi, a Bagossy Brothers Company, Szabó Balázs Bandája, Horváth Tamás, a Follow the Flow és a Punnany Massif lép fel.

A stadion mellett a szomszédos Víztoronykert is jó lehetőséget teremt a koncertezéshez: augusztus közepétől szeptember végig 500 fős, vagy nagyobb nevek esetében dupla, kétszer 500 fős koncerteket is tartanak - ismertette a további nagyerdei programlehetőségeket Miklósvölgyi Péter főszervező.

A jegyértékesítés első fázisa (a VIP területtel) már elindult, aug. 7. (péntek) 18:00 órától pedig valamennyi szektor belépőjegyei elérhetők lesznek.

PROGRAM
> 08.19. Majka & Curtis / Follow The Flow
Jegyek: https://campus.jegy.hu/program/hangos-ulos-stadionkoncertek-1-nap-118815

> 08.20. Rúzsa Magdolna / Horváth Tamás
Jegyek: https://campus.jegy.hu/program/hangos-ulos-stadionkoncertek-2-nap-118817

> 08.21. Kowalsky meg a Vega / Szabó Balázs Bandája
Jegyek: https://campus.jegy.hu/program/hangos-ulos-stadionkoncertek-3-nap-118819

> 08.22. Bagossy Brothers Company / punnany massif
Jegyek: https://campus.jegy.hu/program/hangos-ulos-stadionkoncertek-4-nap-118820

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026