2026. július 24.

Centenáriumi ünnepség volt Nagyváradon

Centenáriumi ünnepség volt Nagyváradon

December elsején, az Erdély és Románia egyesülését kinyilatkoztató gyulafehérvári népgyűlés századik évfordulójáról, Nagyváradon is megemlékeztek. A Bihar megyei Tanács, a polgármesteri hivatal és a prefektusi hivatal által szervezett egész napos ünnepi rendezvény az Egyesülés nevet viselő főtéren zajlott.

A centenáriumi rendezvény délelőtt 11 órakor, a Mihai Viteazul szobor megkoszorúzásával kezdődött. A himnusz eléneklése és az ortodox egyházi szertartás után, Florian Bodog szenátor olvasta fel a román kormányfő üzenetét, és Ioan Mihaiu prefektus mondott ünnepi beszédet. Az esemény történelmi jelentőségéről Ioan Horga történész beszélt. A koszorúzást a Nagyváradi Állami Filharmónia kórusának műsora zárta.

A műsort követően katonai parádé zajlott, a gulyáságyúkból pedig 2700 adag csülkös babfőzeléket osztottak ki. A téren felállított színpadon sötétedésig népzenei előadás szórakoztatta a közönséget. Az ünnepi rendezvény, a nagyváradi sétáló utca, Bémer tér, Szent László tér  útvonalon végighaladó katonai fáklyásmenettel és tűzijátékkal zárult.

Fotók: oradea.ro

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026
Debrecenből is várják a zenészeket Nagyvárad legnagyobb közös rockbulijára
Jul 14, 2026
Immár teljes szépségében csodálhatjuk meg a nagyváradi Barátok templomát
Jul 04, 2026
Ugyanazon a napon Debrecenben és Nagyváradon is megnyitották a Bihar Press sajtófotó kiállítást
May 05, 2026
A Szent László egyházmegyei zarándoknappal megkezdődött a 34. Festum Varadinum
May 04, 2026
Testvérvárosok hangjai: fiatalok közös zenei estje Debrecenben
Apr 23, 2026