2026. szeptember 06.

Dadaképző szak indul a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban

Dadaképző szak indul a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban

A jövő tanévtől bővül a nagyváradi Ady Endre Líceum kínálata: dadaképző szakot indítanak leendő kilencedik osztályosok számára, szeretettel várják tehát azokat a fiatalokat, akik szívesen foglalkoznának pici gyermekekkel.

A nagyváradi Ady Endre Líceum az egyedüli Biharban és a környező megyékben, ahol dadaképzés indul magyar nyelven. A szak líceumi végzettséget kínál, négy év pedagógiai tanulmány után pedig az érettségi előtt szakvizsgát tehetnek a tanulók.

Az iskola vezetését már évek óta foglalkoztatta, hogy szélesíteni kellene a palettát, tavaly pedig meg is kapták a működési engedélyt négy pedagógiai szakra (dada, óvónő-tanító, animátor és mentor), melyek közül egyelőre a dadaképzést indítják el idén szeptemberben. 

 A gyakorlatozást is magyar tannyelvű bölcsődékkel és óvodákkal karöltve fogják biztosítani. Ugyanakkor az angol nyelvet is emelt óraszámban tanítják, így a diákoknak lehetőségük nyílik arra, hogy a tizenkettedik osztály végén akár angol nyelvvizsgát is letehessenek, illetve sikeres vizsga esetén angol nyelvet taníthassanak az óvodákban. Vidékiek számára bentlakást és étkezési lehetőséget tudnak biztosítani az iskola keretein belül.

Tizenhárom hely áll majd rendelkezésre a dadaképző szakon a 2021?2022-es tanévben kilencedik osztályban. A pedagógiai szakokhoz hasonlóan itt is lesz egy előzetes képességfelmérés, ami már előre biztosítja a dadaképzőbe való bejutást. Ha a járványhelyzet miatt nem változtatják meg, akkor ennek a menetrendje a következő lesz. Május 19-én és 20-án a saját iskolájukban kell elkérniük a nyolcadikosoknak a titkárságról a beiratkozási lap mellékletét, ezzel május 24?25-én beiratkoznak az Ady-líceum titkárságán, majd május 26?28. között egy előzetes képességfelmérésen kell részt venniük. Május 31. az eredményhirdetés dátuma. Ezután pedig részt vesznek az országos felmérő vizsgán. További részleteket találni az iskola honlapján, a www.adyliceum.ro oldalon, vagy a titkárságon is lehet érdeklődni.

Forrás: http://www.adyliceum.ro/

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026