2026. július 23.

Debrecen ismét az Internetes Kultúra Fővárosa

Debrecen ismét az Internetes Kultúra Fővárosa

Immár hetedik alkalommal  nyerte el Debrecen az Internetes Kultúra Fővárosa Vándordíjat, melyet Puskás István alpolgármester vehetett át az Év Honlapja díjátadó roadshow keretein belül.

A díjat a bíráló bizottság az Év Honlapja pályázaton a legtöbb díjat elnyert városnak ítéli oda. A díj méltán dicséri a digitális kultúrát magas szinten művelő debreceni vállalkozókat.

A díjat Varga István László, az Év Honlapja Díj alapítója adta át, majd elmondta: a legtöbb díjat Debrecen városa nyerte el az Év Honlapja versenyen. Szám szerint tizenkettőt, amire még nem volt példa a verseny történetében. ?A verseny hetedik évében ismét önöké a vándordíj, tehát marad a helyén, Debrecenben? ? mondta Szász József.

A díj átvételekor Puskás István alpolgármester hangsúlyozta: ?Debrecen városa büszke erre a díjra, büszke arra, hogy hetedik alkalommal kapja meg az Internetes Kultúra Fővárosa Vándordíjat, hiszen ez elismerése annak, hogy számunkra az okos város, a digitális város nem csak egy politikai szlogen, hanem valóság. Bizonyítéka annak, hogy Debrecenben milyen kreatív energiák dolgoznak.?

Az idei díj elnyeréséhez a Kreatív Vonalak Kft. 11, a Shoprenter Kft. pedig 1 díj elnyerésével járult hozzá.

Fotó: Miskolczi János

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026
Debrecenből is várják a zenészeket Nagyvárad legnagyobb közös rockbulijára
Jul 14, 2026
Immár teljes szépségében csodálhatjuk meg a nagyváradi Barátok templomát
Jul 04, 2026
Ugyanazon a napon Debrecenben és Nagyváradon is megnyitották a Bihar Press sajtófotó kiállítást
May 05, 2026
A Szent László egyházmegyei zarándoknappal megkezdődött a 34. Festum Varadinum
May 04, 2026
Testvérvárosok hangjai: fiatalok közös zenei estje Debrecenben
Apr 23, 2026