2026. július 23.

Első vidéki helyszínként, Debrecenben látható a Magyarország 365 fotókiállítás

Első vidéki helyszínként, Debrecenben látható a Magyarország 365 fotókiállítás
Debreceni alkotók munkáit is megismerhetik az érdeklődők a Magyarország 365 fotópályázat vándorkiállításán, ami Debrecen belvárosi sétálóövezetében nyitott meg november 24-én. A tárlat anyagát az országban először Debrecenben mutatják be a szervezők.
 
A Magyarország 365 idei pályázat díjnyertes alkotásán a fényképész a Magyar Zene Házát örökítette meg sajátos szemszögből. Debrecen főterén 130 alkotást ismerhetnek meg az arra sétálók. A képek mindegyik a Magyarország 365 fotópályázatra benyújtott mű. Az elmúlt négy év legjobb képei mutatkoznak itt be.
 
A csergető hortobágyi pásztorokról illetve az Aquaticum Debrecen Strandon szórakozó fiatalokról készült képek debreceni fotósok munkái.

Ez is mutatja, hogy a város és térsége nemcsak a fényképészeknek, de a turistáknak is izgalmas és érdekes helyszín, mondta a kiállítás megnyitóján Széles Diána alpolgármester.

– Megkaptuk ezt a lehetőséget a kormánytól – és azt gondolom, hogy éltünk is vele –, hogy 2010 óta egy olyan turisztikai fejlesztési hullámot indítottunk itt a régióban, amivel ki tudjuk szolgálni az idelátogató turistákat – fogalmazott Széles Diána.

A Magyarország 365 pályázat négy éve indult és hatalmas sikert aratott. Az elmúlt években 120 ezer fotót küldtek be az alkotók a pályázatra, csak idén 38 ezret. Az alkotásokból azért készült el a vándorkiállítás, hogy megmutassa: Magyarország szép, változatos és érdekes hely, mondta a debreceni megnyitón Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára.

– A képek sokféle nézőpontból és sokféle árnyalatban mutatják be Magyarországot, de egy dolog közös bennük. Nem a tökéletességről szólnak, hanem egy olyan helyről, amelyhez a mindennapi nehézségeink ellenére makacsul kötődünk és amelyet szeretünk – mutatott rá Dömötör Csaba.

Debrecenben az ünnepek végéig, január 6-ig látható a különleges tárlat.

Fotó: Széles Diána, Debrecen alpolgármestere és Kiss Annamarie fotós, az Aquaticum Debrecen Strandon szórakozó fiatalokról készült képe előtt./ facebook.com/szilagyi.edina.debrecen

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026