2026. július 23.

FestiFall néven tér vissza idén Nagyvárad hagyományos őszi fesztiválja

FestiFall néven tér vissza idén Nagyvárad hagyományos őszi fesztiválja

Az egykor Nagyváradi Ősz néven elindított, közel harmincéves múltra visszatekintő rendezvénysorozat néhány esztendeje már megújult tartalommal, a város urbánus fesztiváljaként csábítja szórakozásra a városlakókat és turistákat. A most kapott új név, a Nagyvárad FestiFall, a szervező Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesület és a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal  szerint nem csak a rendezvény, de a város folyamatos fejlődését, megújulását is jelképezi.

A Szent László tér, a Sas palota passzázsa és a Zöldfa utca  lesz a helyszíne az idei, október 3?6. között megrendezésre kerülő fesztiválnak, mely koncertekkel, gasztronómiai élményekkel, gyerekprogramokkal, utcaművészekkel, tűzijátékkal várja az érdeklődőket. 

A Romániából, Belgiumból, Olaszországból és Hollandiából érkező utcai művészeket (guruló zongora, amelyen egy balerina táncol, gólyalábas emberek, egyszemélyes zenekar stb.) a fesztivál mind a négy napján, 14.30 és 20.30 óra között, felváltva láthatjuk a SzentLászló (Unirii) téren és a Zöldfa utcán.

A külföldről érkező művészek mellett a fesztivál teret ad a helyi zenekaroknak is, a gyerekek a téren kialakított "játszóházban" szórakozhatnak majd, lesz kézműves vásár, és közel harminc étel- és italstand kínálja majd finomságait. 

Az idei esztendő újdonsága lesz Luke Jerram brit művész Gaia nevű installációja: a NASA-űrfelvételek felhasználásával készült alkotás egy hét méter átmérőjű gömb, melyet öt méter magasra függesztenek fel, és a Földet ábrázolja a világűrből nézve. A másik alkotás Silviu Ciora, kolozsvári művész hat méter hosszú Alagútja.

A Nagyszínpad programja:

Október 3., csütörtök:
20:30-22:30 Helyi művészek fellépése

Október 4., péntek:
20:30 THE ROCK (AC/DC Tribute Band)
21:30 VAMA

Október 5., szombat:
20:30 3 SUD EST
21:30 SMILEY

Október 6., vasárnap:
20:30 MIHAIL
21:30 THE MOTANS
22:30 Tűzijáték

STREET ART PROGRAMOK:
Október 3., csütörtök:
14:30 - 15:00 One Man's Band
15:00 - 15:40 Phrophecies
15:30 - 16:00 One Man's Band
16:00 - 16:45 Cotton On
17:00 - 17:30 One Man's Band
18:00 - 18:45 Cotton On
18:00 - 19:00 Dan Byron
19:00 - 19:30 One Man's Band
19:50 - 20:30 Phrophecies

Október 4., péntek:
14:30 - 15:00 One Man's Band
15:00 - 15:45 Gold Tree Walkers
15:30 - 16:00 One Man's Band
16:00 - 16:45 Carillon by International Show Parade
17:00 - 17:40 Phrophecies
17:30 - 18:00 One Man's Band
18:00 - 18:45 Gold Tree Walkers
19:00 - 19:30 One Man's Band
19:00 - 19:45 Carillon by International Show Parade
19:50 - 20:30 Phrophecies

Október 5., szombat:
14:30 - 15:00 One Man's Band
15:00 - 15:45 Carillon by International Show Parade
15:30 - 16:00 One Man's Band
16:00 - 16:45 Cotton On
17:00 - 17:40 Phrophecies
17:30 - 18:00 One Man's Band
18:00 - 18:45 Carillon by International Show Parade
18:00 - 19:00 Doru Trascău (solo)
19:00 - 19:30 One Man's Band
19:00 - 19:45 Cotton On
19:50 - 20:30 Phrophecies

Október 6., vasárnap:
14:30 - 15:00 One Man's Band
15:00 - 15:45 Gold Tree Walkers
15:30 - 16:00 One Man's Band
16:00 - 16:45 Carillon by International Show Parade
17:00 - 17:45 Gold Tree Walkers
17:00 - 17:30 One Man's Band
18:00 - 19:00 Otherside
19:00 - 19:30 One Man's Band
19:00 - 19:45 Carillon by International Show Parade

Kép: a tavalyi fesztivál egyik pillanata (Fotó: Visit Oradea)

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026