2026. július 23.

Gyűrűsfarkú makik születtek a Debreceni Állatkertben - Bennünket már meghódítottak

Gyűrűsfarkú makik születtek a Debreceni Állatkertben - Bennünket már meghódítottak

Új jövevényekkel gazdagodott a Debreceni Állatkert gyűrűsfarkú maki állománya. A mindig vidám és játékos makisereg ma a sajtó képviselőit fogadta, és mindent megtett azért, hogy az újságírók is remekül szórakozzanak.

Március 19-én egy, 23-án pedig iker makibébikkel ajándékozták meg a kattaszülők a Debreceni Állatkert látogatóit. A jelenleg körülbelül 80 grammos csöppségek több mint négy hónapos vemhesség után látták meg a napvilágot. Az életerős kicsik tapasztalt anyjuk szőrébe kapaszkodva töltik mindennapjaikat.

Mint azt az állatok gondozója hírportálunknak elmondta, az ikrek születése egyáltalán nem ritka a makiknál. A kicsik öt hónapos korukig anyatejjel táplálkoznak, de két hónapos koruktól már szilárd takarmányt is kapnak. A makik az állatkert látogatóinak nagy kedvencei közé tartoznak, sok örökbefogadónak esik rájuk a választása. A gyerekek az ismert animációs filmnek köszönhetően gyakran jönnek azért az állatkertbe, hogy kedvenc mesehősüket eredetiben is láthassák.

A makik, vagy más néven katták nagyon érdeklődő, kíváncsi állatok. A sajtótájékoztató ideje alatt egyáltalán nem zavartatták magukat: élvezettel süttették hasukat a nappal, majszolták a felkínált datolyát, felmásztak a kameraállványokra, bekukucskáltak a táskákba, és makogó, nyávogó, ugató hangokat hallatva vettek bennünket körül. Nehéz volt ellenállni simogatásuknak, de a szakemberek óva intenek mindenkit attól, hogy a makikat bárki is megérintse, ugyanis ? akármennyire is hihetetlen ? harapni is tudnak.

[Best_Wordpress_Gallery id="296" gal_title="makik"]

Az eredetileg Madagaszkár szigetén őshonos gyűrűsfarkú makik számát főként élőhelyük rohamos zsugorodása veszélyezteti, melynek következtében állományuk jelentősen leredukálódott. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) által veszélyeztetettnek nyilvánított faj az Európai Fajmegmentési Program (EAZA EEP) keretében él a Debreceni Állatkertben, ahol a látogatók Húsvéttól testközelből is találkozhatnak a mindig játékos és szórakoztató gyűrűsfarkú makikkal a Katta sétányon. 

Mint ahogy az már hagyomány az intézményben, az úgy kismakik névadói a látogatók lesznek.

Címlap: Két kölyök gyűrűsfarkú maki (Lemur catta), más néven katta lóg anyjuk hasán a Debreceni Állat- és Növénykertben 2019. március 27-én. MTI/Czeglédi Zsolt

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026