2026. július 23.

Hagyományos adventi gyertyagyújtás a Szent László téren

Hagyományos adventi gyertyagyújtás a Szent László téren

Ahogyan a koronavírus-világjárványt megelőző években a nagyváradiak megszokhatták, az adventi várakozás időszakában a Szent László Napokat is szervező Szent László Egyesület az Erdélyi Magyar Néppárttal és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal együttműködve immár hagyományosan adventi koszorút állít a Szent László téren, a gyertyákat pedig vasárnaponként közös imádkozással, énekléssel egybekötött esemény keretében gyújtják meg.

Nem lesz ez másként idén sem: a Szent László-templom elé kihelyezett koszorú első gyertyájának ünnepi lángra lobbantását november 28-án, 17.30 órától tartják. Pék Sándor, a Szent László templom esperese mond az alkalomhoz illő igei alapú beszédet, szolgál a templom Halmos László nevét viselő kórusa, karvezető Kribus Mónika.

A szervezők mindenkit nagy szeretettel várnak.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026