2026. szeptember 06.

Hivatalosan is megkezdődött a Hortobágyi lovasnapok programja

Hivatalosan is megkezdődött a Hortobágyi lovasnapok programja

Bár már pénteken is várták fogat- és díjugrató versenyekkel, csikós és pusztaötös bemutatókkal, színes programokkal a vendégeket a mátai lovaspályán, az 52. Hortobágyi lovasnapokat szombaton hivatalosan is megnyitották.

A megnyitóra elsőként az ostorpattogtató csikósok érkeztek meg, majd a híres debreceni ötösfogattal az élen vonultak fel a hagyományőrző huszárok és lovasok, a különféle hintók és szekerek, a ló hátán álló lovasokkal a pusztaötösök, illetve a fogathajtó versenyek résztvevői. De ott voltak a megnyitón  Hortobágy örökös pásztorai is.  

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Génmegőrző Kht. ügyvezetője megnyitó beszédében arról szólt: több mint ötven év hagyománya kötelezi őket arra, hogy a háromnapos programsorozaton minél többet megmutassanak az Európában egyedülálló csodából, a Hortobágyból.

A lovasnapokat tavaly óta Debrecen városával közösen szervezi meg a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. és a Hortobágyi Nemzeti Park. Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere a megnyitón azt mondta: Debrecen és Hortobágy újra egymásra találtak, s a történelmi kapcsolatokra építve ismét együtt szervezik a puszta legnagyobb nyári rendezvényét. A rendezvény több mint fél évszázada is bizonyítja, hogy komoly értéket képvisel, amit érdemes megőrizni, továbbadni.

A lovasnapok keretében rendezik meg a Nemzeti Vágta hortobágyi futamát, melyen Debrecen képviseletében is indul lovas. A Hortobágyi Vágtát, melyen a környező települések lovasai mérik össze tudásukat, Incze Andrásné, Hortobágy község polgármestere nyitotta meg.

Szombaton a rendezvényen folytatódik a hortobágyi csikós bajnokság, a szimultán fogathajtó verseny, a pusztaötösök bemutatója, lesz méneshajtás; a rendezvény ideje alatt az országos népművészeti és kirakodóvásárban régi magyar mesterségeket ma is aktívan művelő kézműveseket csodálhatnak meg az érdeklődők.

Természetesen a finom ételek sem maradhatnak el, idén is a szürkemarha gulyás a sztár.

A Gyermek lovasfaluban a kisebbek elkalandozhatnak a népi játékok és kézműves sátrak között, vagy élvezhetik az egész nap folyamatosan zajló színpadi előadásokat. A családok szombaton a Csík Zenekar, és a Parno Graszt koncertjeivel zárhatják a napot.

Az 52. hortobágyi lovasnapok vasárnap is folytatódik, a részletes program ITT található.

Fotó: facebook.com/hortobagyilovasnap/

 

http://hortobagyilovasnapok.hu/hu/program-2/

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026