2026. július 23.

Hortobágyi lovasnapok: a háromnapos program immár 54. alkalommal várja a látogatókat

Hortobágyi lovasnapok: a háromnapos program immár 54. alkalommal várja a látogatókat

A mátai lovaspályán rendezett díjugrató- és fogathajtó versenyekkel, lovasbemutatókkal ma megkezdődik a hortobágyi lovasnapok háromnapos programsorozata, a puszta legnagyobb nyári rendezvénye. A lovasnapokat két év kényszerpihenő után rendezik meg ismét, a szervezők szerint legfőbb céljuk a Hortobágyra jellemző pásztorkultúra múltjának és jelenének, továbbá a mátai ménes lótenyésztő munkájának és fogatgyűjteményének megismertetése.

Az 54. alkalommal megrendezett lovasnapokon hatszáz lovas mintegy ezer lóval versenyez a pusztán, a lovasprogramok mellett négyszáz táncos szórakoztatja a vendégeket, a gyerekeket különféle kézműves programokkal várják, és nem lesz hiány a bográcsokban rotyogó hagyományos pusztai ételekből sem: a három nap alatt mintegy négy mázsa szürkemarha- és rackahúsból készülnek a pásztorételek a Kilenclyukú híd lábánál.

Az országos és nemzetközi díjugrató verseny mellett csikós bajnokságot is tartanak, szombaton pedig startol a Hortobágyi Vágta, a Nemzeti Vágta regionális selejtező futama, amelynek győztesei indulhatnak az őszi budapesti megmérettetésen.

A fogathajtó show idén is nagy közönségsikerre számíthat, mint ahogy az élő zenére történő méneshajtás: az anyakanca-ménes és az idén született csikók a naplementében kápráztatják el a közönséget a zenés nyargalással.  

Az idén 50 éves táncházmozgalom tiszteletére nagyszabású szabadtéri táncházzal készülnek a szervezők a hortobágyi lovas arénában. A programhoz csatlakozva, a Bürkös zenekar muzsikájára indul a Kárpát-medencei táncház, ahol a közönséget is táncra perdítik.

A gyereklovasfaluban gólyalábasokkal, bábelőadásokkal, mesemondással, színházi előadásokkal, gyermektáncházzal és vattacukorfelhőkkel várják a legfiatalabbakat, a kézművesváráson pedig hatvan népművész, népi iparművész, kézműves kínálja majd a portékáit.

A hortobágyi lovasnapokon fellép a Muzsikás Együttes is: a zenekar húzza majd a táncházmozgalom népszerű dalait, amelyekre kicsik és nagyok, idősek és fiatalok éjszakába nyúlóan rophatják a táncot a Hortobágyon.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Júliusban nem csak a lovak vágtatásától dübörög majd a puszta - jön az 52. Hortobágyi Lovasnapok
Jun 01, 2018
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026