2026. június 08.

Ismét magyar film, a Budapest Noir a nagyváradi moziban

Ismét magyar film, a Budapest Noir a nagyváradi moziban

Július 13-tól a Cinema Palace moziban látható a Kondor Vilmos sikerregényéből, Gárdos Éva rendezésében készült film, a Budapest Noir.

A történet szerint Gordon Zsigmond, a kiábrándult bűnügyi újságíró egy brutálisan gyilkosság ügyében nyomoz a ?30-as évek Budapestjén, vagyis csak nyomozna, ám mindenhol falakba ütközik. Ő viszont, minél jobban el akarják ijeszteni, annál kitartóbb, miközben nagyon úgy tűnik, senkinek nem áll érdekében az, hogy kiderüljön az igazság.

A forgatókönyvet Kondor Vilmos bestselleréből Szekér András (A nagy füzet) írta, a film operatőre Ragályi Elemér, a ?30-as évek Budapestjét Pater Sparrow látványtervező elevenítette fel, a jelmezeket Flesch Andrea tervezte. A Budapest Noir a Pioneer Pictures gyártásában készült, mely cégnek ez az első magyar mozifilmje. 

Gordon Zsigmond szerepét Kolovratnik Krisztián tássza, menyasszonya, Krisztina pedig Tenki Réka. Anger Zsolt alakítja majd Gellért Vladimirt, a rendőrfőnököt, Dobó Kata pedig Vörös Margó, a madám szerepét. Kulka János és Kováts Adél egy korabeli tehetős és befolyásos kiskirályt és kompromisszumokra kényszerült nejét formálják meg. 

A filmet a Cine Europa forgalmazza Romániában. A Cine Europa 2015-ben jelent meg a román piacon, azzal a céllal, hogy a legújabb európai filmeket hozza el a román közönségnek.

A filmet naponta, 17 órától vetíti a mozi.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A nagyváradi Klezmer Zenekarral nyit a debreceni Zsidó Kulturális Napok és Utcafesztivál
May 25, 2026
Múzeumok együtt – Tizenegyedik alkalommal szervezik meg a Múzeumok éjszakáját Nagyváradon
May 21, 2026
Jösztök a fürdőbe? – A kétszáz éves fürdőkultúrát ünnepeljük Debrecenben
Apr 29, 2026
Június 20-ig látogatható az Emlékképek a Millennium Debrecenéről kiállítás a Dériben
Apr 16, 2026
Már nyári nyitvatartás szerint várja a látogatókat az Agóra
Mar 31, 2026
Egyéves lett Gedeon
Mar 26, 2026