2026. szeptember 06.

Ismét turisztikai központtá válik a Jád-völgye

Ismét turisztikai központtá válik a Jád-völgye

Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke Ioan Dene? víz- és erdőgazdálkodási miniszterrel látogatott el a Jád-völgyi víztározóhoz (Le?i tóhoz), ahol már javában zajlanak a völgyzárógát felújítási munkálatai.

A tanácselnök tudatta, hogy hosszú évek vajúdásai után végre sikerült a gát rekonstrukcióját elindítani, ami több szempontból is nagyon fontos: itt több mint húszmillió köbméter vizet tárolhatnak, biztosítva ezáltal a Sebes-Körös medrének folyamatos ellátását, másrészt turisztikai-gazdasági vonatkozásban, mert ha bő két éven belül újra feltöltik a tavat, azzal visszaadják a vidék idegenforgalmi potenciálját.

Pásztor Sándor elmondta még, ?szerencsés együttállás, hogy időközben a Bihar Megyei Tanács az Erdélyi-szigethegységen átvezető utat is kiépíti, és ez a két munkálat várhatóan egy időben fejeződik majd be. Így azok a magyarországi turisták, akik Nagyszalontánál lépnek be az országba, mert onnan kezdve végig kiépítjük az utat, Tenkén keresztül eljuthatnak Belényesbe, majd a Bihar-hegységbe, Biharfüredre és onnan ide, a Jád-völgyébe, Jádremetére, majd innen a Dragán völgyébe a másik víztározóhoz, ahonnan Kolozs megye közreműködésével az út folytatódik majd.?

A Jád-völgyi víztározó felújításának költsége 35 millió lej, míg az Erdélyi-szigethegységet átszelő turisztikai útvonal megépítésének teljes költsége 29,7 millió euró.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026