2026. szeptember 06.

Kárpát-medencei nyugdíjas találkozót rendeztek Debrecenben

Kárpát-medencei nyugdíjas találkozót rendeztek Debrecenben

Hajdú-Bihar Megye és Debrecen Nyugdíjas Szervezeteinek Szövetsége október 28-án rendezte meg a XXII. Kárpát-medencei Nyugdíjas Találkozót Debrecenben, a Kölcsey Központban. Az eseményre a Romániai Magyar Nyugdíjasok Szövetsége képviseletében is érkeztek vendégek. 

Debrecen önkormányzata nevében Barcsa Lajos alpolgármester köszöntötte a találkozó résztvevőit. Mint azt többek közt elmondta: az idős generáció jelentős szerepet játszik hagyományaink továbbéltetésében, hiszen olyan követendő értékrendet képvisel, amely példaértékű a mai fiatalok számára. Továbbadják a család, a munka, az élet szeretetét és tiszteletét, felelősségvállalásra, türelemre, illetve bölcsességre tanítanak. Egy társadalom megítélését alapvetően meghatározza az, hogyan bánik az idős emberekkel. Debrecen önkormányzata mindig fokozott figyelmet fordított és fordít a város időskorú lakosainak szükségleteire. A társadalmi igény alapján nagyobb szerepet vállal a város idős polgárainak támogatásában. Ennek érdekében 2016-ban az önkormányzat hat nyugdíjas szervezet részvételével létrehozta az Idősügyi Tanácsot. A tanács célja az idős emberek érdekeit képviselő szervezetek, egyesületek, klubok és az önkormányzat együttműködésének elősegítése.  

A találkozón, a változatos kulturális program keretében a szervezők az 50., 60. és 65. házassági évfordulójukat ünneplő nyugdíjas társaikat is köszöntötték, s elismeréseket is átadtak azoknak, akik erkölcsi és anyagi támogatásukkal segítették a megye nyugdíjas klubjainak munkáját.

Fotó: Miskolczi János

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026