2026. július 23.

Két megrendítő darabot játszik újra a Csokonai Színház

Két megrendítő darabot játszik újra a Csokonai Színház

Két előző évadban játszott, korhatáros színdarabot hoz vissza novemberi repertoárjába a Csokonai Színház. A személyiség lerombolásáról, egy tiszta lelkű, művelt és naiv nő tönkretételéről szól Zalán Tibor fordított Pygmalion-története, az unferlédi.  

A darab kapcsán a szerző azt mondta, hogy ?a ma történetei arról szólnak, hogy az embertől bármikor elvehetik azt az értéket, amit műveltségnek, szellemnek, tehetségnek hívunk azok, akik a létezése feltételei fölött rendelkezhetnek. Egy franciatanárnő ma senki a piacon, akitől, módszeresen megdolgozva őt, nem csak a francia nyelvet lehet elvenni, de az anyanyelvét is, nem beszélve az önbecsüléséről, tartásáról, emberi méltóságáról. Ma kilóra árulják és adják az embert, én ezzel akartam szembesíteni a nézőt, ezt vagyok köteles megmutatni a színpadon."

Az épülés-történet így kerül megrendítő kontrasztba a leépülés-történettel, az emberi ragyogás a szétroncsoltság állapotával. Lilla, a franciatanárnő hosszú útját (hogy mi mindent meg lehet tenni egy szerelmes, naiv emberrel a tiszta érzéseit cinikus kegyetlenséggel kijátszva) Wessely Zsófia tolmácsolásában ismerheti meg a közönség. Az unferlédit november 8-án és 9-én 19 órától láthatja a közönség a Horváth Árpád Stúdiószínházban.

Szintén novemberben játsszák a sokkoló, brutális volta miatt premierje idején Debrecenben negatív véleményeket kiváltó Sarah Kane-darabot, a Szétbombázvát.

A történet során három szereplővel találkozunk: Iannel, Cate-tel, és a Katonával. Mindhármójuknak megvan a saját története, amely történetek összeérnek, és találkozásaik, ütközéseik során tanulnak valamit magukról és az életről. A Szétbombázva az erőszak természetét vizsgálja: hogy működik férfi és nő között, hogyan a hadszíntéren, és hogy a kettőnek mi köze egymáshoz. 

A ?95-ös, londoni ősbemutatót óriási bulvár-botrány kísérte. Azóta számos neves színház tűzte műsorára, elősegítve, hogy ezt a nyers darabot valódi érdemeiért, különleges víziójáért értékelhesse a kortárs közönség.

A Szétbombázva november 15-én és 16-án látható a Horváth Árpád Stúdiószínházban. A rendező Bethlenfalvy Ádám. A főszereplők: Tolnai Hella, Mercs János és Papp István.

Az unferlédi 16, míg a Szétbombázva 18 éven felüli nézőinknek ajánlott.

Fotók: Máthé András

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026