2026. szeptember 06.

Megnyílt a debreceni Zsidóház

Megnyílt a debreceni Zsidóház

A második világháború óta először avattak ortodox rabbit Debrecenben. Faigen Sámuelt ? az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség és a Chábád-Lubavics mozgalom rabbiját szerdán, a Pásti utcai Zsinagógában iktatták be a helyi zsidó hitközség élére. Ezután hivatalosan is megnyitották a hitéleti és kulturális programoknak is helyet adó Zsidóházat a Piac utca 5-7. szám alatt.

A Pásti utcai Zsinagógában rendezett rabbiavatáson Köves Slomó, az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija felidézte, hogy Faigen Sámuel rabbi és felesége szinte pontosan 12 éve költöztek a városba, és kezdték szervezni a hitéleti programokat az ott tanuló izraeli diákok számára. Később a helyi magyar zsidó közösség életébe is bevonódtak, tökéletesen megtanultak magyarul és a helyi zsidó közösség összefogása vezetett oda, hogy a második világháború utáni időszakban először avathattak ortodox rabbit Debrecenben. Az EMIH vezetője köszönetet mondott Horovitz Tamásnak, a Mazsihiszhez tartozó Debreceni Zsidó Hitközség elnökének, hogy ?minden más szempontot félretéve, a zsidó közösség jövőjét és az összefogást tartja szem előtt?, továbbá a debreceni városvezetésnek, hogy ennyire támogatja a helyi zsidó közösség fejlődését. Faigen Sámuel beiktatásán részt vett David Lau, Izrael Állam askenázi főrabbija, Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Puskás István, Debrecen alpolgármestere is.

A rabbiavatás után nyitották meg hivatalosan a debreceni Zsidóházat a Piac utca 5-7. szám alatt. Az épület elsősorban a helyi zsidó közösség oktatási-kulturális központjaként működik majd, de más felekezetűek előtt is nyitva áll. A Zsidóház a hitéleti, kulturális és oktatási programok mellett az első vidéki, minőségi kóser étteremnek, a Hamszának is otthont ad.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026