2026. július 24.

Most akár a nagyváradiak is bejárhatják a Déri Múzeum Trianon-kiállítását

Most akár a nagyváradiak is bejárhatják a Déri Múzeum Trianon-kiállítását

?Nem kell beszélni róla sohasem, /De mindig, mindig gondoljunk reá?  e gondolatot olvashatjuk Juhász Gyula Trianon című versében, amely a "Trianon 100 emlékkiállítás Debrecen" virtuális tárlat főcíme és vezérgondolata is egyben. A Déri Múzeum első ilyen jellegű kiállításában különleges módon emlékezik meg a békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról.

A tárlat érdekessége, hogy csak a virtuális térben létezik, egy program segítségével alakították ki a kiállítóteret és rendezték be azt a múzeum munkatársai: Korompai Balázs, Ősz Attila és Váradi Katalin.

A program a szabad barangolás mellett lehetőséget ad vezetett útvonal bejárására is. Főként Trianon debreceni vonatkozása áll a középpontban, természetesen országos kitekintéssel. A tárlatban három egység különül el, az első a gazdasági, társadalmi kulturális veszteségekről szól. A következő rész Debrecen két világháború közötti sorsába nyújt betekintést, míg az utolsó egység a Magyar Fájdalom Szobrának történetét mutatja be felállításától napjainkig. Térképek, archív fényképek és részletes információk segítik a látogatók témában való elmélyedését. Mindemellett versek és interaktív elemek színesítik a kiállítást.

A tárlat, amelyet a Déri téren felfestett sárga körök egyikében lévő QR-kód leolvasásával tekinthetnek meg a városban járó érdeklődők, az Együtt vagyunk Debrecen! kezdeményezés keretén belül ?nyílt meg" június 4-én.

A kiállítás már a múzeum közösségi oldalán is megtekinthető.

http://www.derimuzeum.hu/trianon-100

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026