2026. július 24.

Nagyváradi vendégek is fellépnek a húszéves fennállását ünneplő Hagyományok Háza debreceni rendezvényén

Nagyváradi vendégek is fellépnek a húszéves fennállását ünneplő Hagyományok Háza debreceni rendezvényén

A 20 éves fennállását rendezvénysorozattal ünneplő Hagyományok Háza is részt vesz a debreceni virágkarneváli héten. Augusztus 12-én a Nagyerdei Szabadtéri Színpadot körülölelő területen műhelybeszélgetésekkel, koncertekkel, stratégiai partnereik bemutatkozásával, táncelőadásokkal, népmesével, népi kézműves játszóházzal, kézműves foglalkozásokkal és -vásárral várják az érdeklődőket. Az ingyenes rendezvényen fellép a nagyváradi Csillagocska Néptáncegyüttes, valamint a Soroglya Népzenei Együttes is. 

A rendezvény programjának megszervezését a Hagyományok Háza Hálózatának megyei képviselői, a Főnix Néptáncegyüttes és a Bihari népművészeti egyesület vállalta fel.

Közreműködő szervezetek: Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület, Népművészeti Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete, Debreceni Tímárház.
 
A nap folyamán:
Mesejurta a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium jóvoltából.
Népi játékok a Bihari Góréban a Bihari Népművészeti Egyesület jóvoltából.
A gyerekeket várja a Bodorka NépmesePont és a Debreceni NépmesePont is.
 
A Hagyományok Háza módszertani kiadványainak vására.
 
14.00 ? 18.00 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar megyék és Nagyvárad jeles folklóregyütteseinek bemutatkozó műsorai a Szabadtérti Színpadon. Fellépnek: Bihar Citerazenekar, Szerederinda Népdalkör, Csapókerti Pávakör, Csapókerti Süveg citerakör, Muskátli népdalkör, Soroglya Zenekar, Bakator zenekar, valamint Főnix Néptáncegyüttes Felnőtt csop., Főnix Néptáncegyüttes Vadrózsák csop., Kisliget Néptáncegyüttes, Hajdú Táncegyüttes, Debreceni Népi Együttes, Csillagocska Néptáncegyüttes, Forgórózsa Néptáncegyüttes.
 
A nap házigazdája: Gyönyörű Zsigmond
A nap házigazda zenekarai: Bakator Zenekar, Soroglya Népzenei Együttes
 

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026