2026. július 23.

Nagyváradi zászlóper: A strasbourgi bíróság helyt adott Tőkés László székely zászló ügyében benyújtott panaszának, és kártérítést ítélt meg

Nagyváradi zászlóper: A strasbourgi bíróság helyt adott Tőkés László székely zászló ügyében benyújtott panaszának, és kártérítést ítélt meg

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kártérítést ítélt meg Tőkés Lászlónak, ugyanis kedden hozott ítélete szerint a székely zászló kitűzésének ügyében a román hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló cikkét.

Tőkés László 2016 júniusában fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához a nagyváradi képviselői irodájának az erkélyére 2014 júniusában kitűzött székely zászló ügyében foganatosított közigazgatási intézkedések miatt. A Bihar megyei törvényszék 2015 novemberében jogerős ítéletben reklámzászlónak minősítette Székelyföld jelképét. Tőkés Lászlót a nagyváradi polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség ezt követően felszólította a reklámzászlónak minősített székely zászló és partiumi zászló eltávolítására.

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság kedden közzétett ítéletében nem értett egyet Tőkés László azon véleményével, miszerint a szabad véleménynyilvánításhoz való jogába való hatósági beavatkozás minden jogi alapot nélkülözött, ugyanakkor helyt adott a panaszának, megállapítva, hogy a székely zászló eltávolítását elrendelő bíróság nem teljes körültekintéssel járt el az ügy kivizsgálása folyamán, illetve határozatának indoklása hiányos.

Megállapította, hogy reklámzászlónak minősített jelkép eltávolítását elrendelő ítélet indokolása túlzottan szűkszavú, és nem tartalmaz elegendő információt ahhoz, hogy megismerhető legyen belőle az eljárás indoka.

A jogsértés miatt az emberi jogi bíróság anyagi jóvátétel megfizetésére szólította fel Romániát.

-MTI-

Fotó: Archív, Tőkés László sajtóirodája

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026
Debrecenből is várják a zenészeket Nagyvárad legnagyobb közös rockbulijára
Jul 14, 2026
Immár teljes szépségében csodálhatjuk meg a nagyváradi Barátok templomát
Jul 04, 2026
Ugyanazon a napon Debrecenben és Nagyváradon is megnyitották a Bihar Press sajtófotó kiállítást
May 05, 2026
A Szent László egyházmegyei zarándoknappal megkezdődött a 34. Festum Varadinum
May 04, 2026
Testvérvárosok hangjai: fiatalok közös zenei estje Debrecenben
Apr 23, 2026