2026. szeptember 06.

Nagyváradon is gyűjtenek búzát a Magyarok Kenyere program keretében

Nagyváradon is gyűjtenek búzát a Magyarok Kenyere program keretében

A 2011-ben Pécsett indult kezdeményezés keretei között valamennyi magyarországi megyében, az ország megyei jogú városaiban, kisebb településein, valamint a környező államok magyarlakta területein kialakított gyűjtőpontokon várják a magyar gazdák búzaadományait. A mezőgazdasági cégek, szervezetek és egyéni gazdák által felajánlott termény az ünnepélyes keretek között zajló összeöntést követően megőrlésre kerül, és jótékonysági céllal kerül felhasználásra. Hagyományos módon az augusztus 20-i Szent Jobb körmenet kenyerét is ebből a búzából sütik, zömét pedig ahogyan az előző években is, úgy idén is anyaországi, erdélyi, partiumi és kárpátaljai árvaházak, gyermekotthonok és irgalmasrendek kapják. A bihari gazdák lisztjéből ugyanakkor idén is elkészül a új kenyér, és a nagyváradi Szent László téren az augusztus 20-i ünnepi rendezvényen a történelmi egyházak képviselői nyilvánosan megszentelik, megáldják azt.

A körülöttünk zajló események, a tragikus háború, az energiaválság és a soha nem látott aszály embert próbáló következményei mindannyiunkat próbára tesznek, így idén még a szokásosnál is fontosabb a szolidaritás, az összetartozás kifejezése a rendelkezésünkre álló eszközökkel. A Magyarok Kenyere program ilyen módon jóval több mint szimbolikus ügy, hiszen mindennapi kenyerünk is veszélyben forog, ezért sokak életében a közelgő, súlyos bizonytalanságokat hordozó téli időszakban az így összegyűlt búzából készült kenyér lesz az egyik biztos pont.

A Bihar megyei szervezetek idén az alábbi gyűjtőpontokon várják a gazdák búzaadományait:

  • Érsemjén ? Ványi Attila portája
  • Érmihályfalva ? Az Érmelléki Gazdák Egyesületének irodája (Köztársaság utca 40. szám)
  • Szalacs ? Rencsik Ferenc ? az Érmelléki Gazdák Egyesületének irodája
  • Asszonyvására ? Barta Béla portája
  • Paptamási ? Oláh József portája
  • Bihardiószeg ? Szőnyi László portája
  • Hegyközcsatár ? polgármesteri hivatal épülete, felelős Debrenti Katalin, telefon:0771 395 109
  • Siter ? Borsi Levente portája
  • Nagyvárad ? Kálvin János utca 1. szám alatt, az Erdélyi Magyar Néppárt irodája
  • Bélfenyér ? Zahari Jakab portája

A búzagyűjtésre vonatkozó egyéb részletekről Laskovics István falugazdásznál lehet érdeklődni a 0756 / 530-912-es telefonszámon. A gyűjtés befejezésének időpontja augusztus 20.

Fotó: Érmelléki Gazdák Egyesülete

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026