2026. szeptember 06.

Példátlan összefogás Debrecenben

Példátlan összefogás Debrecenben

Példátlan összefogás jellemzi a koronavírus-járvány elleni küzdelmet Debrecenben: élelmiszert, digitális eszközöket, védőfelszereléseket és saját munkájukat is folyamatosan ajánlják fel azok, akik szeretnének segíteni - közölte a városháza sajtószolgálata kedden az MTI-vel.

Közleményük szerint a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe jutottak támogatását több mint egy hónappal ezelőtt indította el a város önkormányzata, a kezdeményezéshez szinte azonnal csatlakoztak a Debreceni Karitatív Testület tagszervezetei, de számos cég, civil szervezet és magánszemély is a jó ügy mellé állt.

Papp László polgármester kedden helyi cégek és az önkormányzat felajánlásából televíziókat és mobiltelefonokat adott át a Pallagi úti idősotthonban élők mindennapjainak, kommunikációjának segítésére. Széles Diána alpolgármester a Nagysándor-telepi közösségi házban élelmiszercsomagok kiosztásában segített.

Debrecen polgármestere a napokban 45 ezer tájékoztató levelet küldött el a város 65 évesnél idősebb lakóinak, részletesen tájékoztatva őket arról, hogy a veszélyhelyzet idején milyen típusú segítségért fordulhatnak az önkormányzathoz. A tájékoztatás nyomán a polgármesteri hivatal telefonos ügyfélközpontjához napi átlagban 300 hívás érkezik. Az idősek főleg az igénybe vehető szolgáltatásokról érdeklődnek, de vannak, akik - egy külön e célra indított másik, a Debreceni Egyetem és a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet közreműködésével, önkéntesek által működtetett telefonos szolgálaton keresztül - lelki segítséget kérnek - közölte a városháza.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026